A régi idők Balatonját idézi fel a CNN utazási magazinja

Írta:
Drive Me Baby

Részletes cikkben boncolgatja a magyar tenger történetét az amerikai hírügynökség utazással foglalkozó magazinja, a CNN Travel. Mint említik, a kommunista időkben a keleti blokk országaiban meglehetősen korlátoltak voltak az utazási lehetőségek, ennek köszönhetően a Balaton és környéke a régió egyik legnépszerűbb turista célpontjává vált. Nézzük, milyen volt a magyar tenger a rendszerváltás előtt a CNN szemével.

A Balaton, mint Magyarország Hamptonja

Megjegyzik, hogy az elmúlt években a tó népszerűsége tovább nőtt, már-már annyira, hogy a külföldiek elnevezték Magyarország Hamptonjának, a népszerű New York állami üdülőhely után. A cikkben kitérnek arra is, hogy rendszerváltás előtt a legtöbb magyar család még szakszervezeti beutalóval érkezett a Balatonra nyaralni. Egy megszólaltatott visszaemlékező vendég megjegyzi, hogy egy kéthetes nyaralás a magyar tengeren, napi három étkezéssel fejenként mindössze 250 forintba került, ami még abban az időben is rendkívül olcsónak számított.

(Fotó: Fortepan / Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A magyar családok mellett a tó hatalmas népszerűségnek örvendett a kelet- és nyugat-német turisták között is. Ennek egyik oka, hogy a Balaton tökéletes találkahelynek számított sok család számára, akik amúgy a kettéválasztott Németországban nem találkozhattak. A magyar tenger népszerűsége a németek között a mai napig kitartott, hiszen az évente a Balatonra látogató külföldi turisták túlnyomó része Németországból érkezik.

A tó a közel 200 kilométeres partszakaszon elterülő számtalan szabad- és fizetős strandjaival, látványosságaival, egyedülálló természeti adottságaival, turisztikai programjaival ma ugyanúgy a vendégek kedvére tesz, mint ahogy 50-60-70 évvel ezelőtt tette. Bár ma már kissé borsosabb áron, mint akkor, emeli ki a CNN.

(Fotó: Pixabay)

Balaton a rendszerváltás előtt és után

A kínálat az elmúlt években tovább bővült, az aktuális igényekhez igazodott. A nagyobb városok, itt külön kiemelték Siófokot, színvonalas bárokkal és klubokkal jelentős éjszakai szórakozási lehetőségekkel invitálják a turistákat. A különböző zenei fesztiválok, vitorlázási lehetőségek és olyan szezonális események, mint a tulipán- és levendulaszüretek pedig kora tavasztól egészen őszig biztosítanak programokat az odalátogató belföldi és külföldi turisták számára. Végül de nem utolsósorban a Balaton-szerte megtalálható számos wellness hotelek egész évben kikapcsolódást kínálnak az arra vágyók számára.

Forrás: CNN, Turizmus.com

Drive Me Baby

Friss

  • Tech

A mémekre válaszolunk, köszönni viszont elfelejtünk

Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…

2026. 09. 20.
  • Trend

Nehéz a lányoknak elindulnia tudományos pályán, de a példaképek inspirálnak

A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…

2026. 09. 20.
  • Autók

Az AI sem tudja elhitetni, hogy ilyen Jeep létezik

Az új Jeep Avenger már eddig is komoly karriert futott be Európában, most pedig egy…

2026. 09. 19.
  • Autók

Az Astra is felveszi a GSE-gúnyát: sportosabb lesz az Opel kompaktja

Az Opel nem lassít a GSE-offenzívával: a Mokka GSE és a Corsa GSE után hamarosan…

2026. 09. 18.
  • Egyéb

Keanu Reeves tényleg őrült módon vezette a Plymouthot a John Wick 4-ben

A John Wick: 4. felvonás egyik legőrültebb autós jelenetében nem egy kaszkadőr ült Keanu Reeves…

2026. 09. 18.
  • Autóvilág

Sydney Sweeney nemcsak dögös: csavarkulccsal is megállja a helyét az amerikai autók világában

Sydney Sweeney neve ma már szinte megkerülhetetlen Hollywoodban, az utóbbi években pedig egy egészen más…

2026. 09. 17.