Sportos megjelenés, brutálisan gyönyörű indigókék fényezés, hatalmas csomagtér, versenyautókra emlékeztető gyorsulás – ezt tudja a negyedik generációs új Ford Focus ST-line kombi. Egy hétvégén át teszteltük, nem akartuk visszaadni. Akinek van imádja, és ezt maximálisan megértjük!
Az új Ford Focus kombi úgy ahogy van, a sportkupék világát idézi. Rendkívül dinamikus vezetési élményt nyújt, ami többek között az alacsonyabb építésnek, a nagy keréktávolságnak, valamint a nyomatékos motornak is köszönhető. Az autó magassága mindössze 1,46 méter és bár nem feltétlenül szeretjük az alacsony autókat bevalljuk, ezt imádtuk. A széles, felfelé ívelt lámpák, a hatalmas méretű hűtőrács, a három részre tagolt lökhárító szintén a sportosság jegyében készült. A ködfényszóró és a hűtőrács fekete kontúrja csak fokozza az összképet. A sötétített hátsó ablak fölötti spoiler pedig hab a tortán. A 17 colos könnyűfém tárcsákról már ne is beszéljünk. Brutális az összkép, tényleg.
Az indigókék fényezés pedig egyszerűen vonzotta a szemet, elismerő, csodálkozó, irigykedő tekintetetekből nem volt hiány a piros lámpánál. Ha szereted az olyan autót, ami után mindenki megfordul, ezzel a Focus-szal nem lőhetsz mellé. A fűthető, bőr okos kormány piros cérnavarrással csak tovább fokozza a sportkocsi érzést.
A kipróbált autóban egy 1.5 literes, 120 (88 kW) lóerős dízelmotor dolgozik. Hát mit ne mondjunk, durván gyorsult. Nem akadály emelkedő, autópálya, a szabadság érzése garantált. Plusz pont a feszes futóműért, ami tökéletes tompítja a budapesti utak egyenetlenségeit.
Az új Ford Focus kombi belső tere nagyon tágas, az első beszállásnál a VW Passátra emlékeztetett a kialakítása. A hátsó ülésen utazóknak sem kell összepréselni magukat, a lábtér is elég nagy. Annak ellenére, hogy alacsony autó, közel 190 cm-es magassággal sem kell behúzott nyakkal szenvedni hátul, ezt is leteszteltük. Két gyerekülés kényelmesen elfér benne, bár mi csak eggyel használtuk. Plusz előny, hogy az ülés nagyon könnyen bepattintható az ISOFIX-pontokba. Ezt sajnos nem tudja minden ISOFIX-es kocsi.
Na és mitől családi még ez a sportkombi? Hát a hatalmas csomagtértől! Ide jöhet aztán babakocsi, bőrönd, nagybevásárlás. Alapjáraton 728 liter a csomagtartó (a tetőig pakolva), de a hátsó üléssor lehajtásával 1620 literesre bővíthető. Nem hiányzik az oldalfalból kihajtható fogas és a kárpitba varrt gumiheveder sem.
A kormánytól jobbra található 8 colos színes kijelző egyszerűen kezelhető. A fedélzeti komputer alapesetben a legfontosabb információkat (aktuális fogyasztás, megtett út, átlagfogyasztás) jeleníti meg. Ugyanitt ellenőrizhetjük az aktuális abroncsnyomást, állíthatjuk a stop&start rendszert, a külső- és belső világítást.
Az okoskormányon keresztül állíthatjuk az ütközésre figyelmeztető rendszer érzékenységét is. Ez nagyon hasznos, ha nem akarjuk, hogy minden utunkba kerülő faágra jelezzen a rendszer. A tesztautóban volt még adaptív sebességtartó automatika, táblafelismerő rendszer és a sávelhagyásra is figyelmeztetett volna minket a kormány vibrálásával. A fényszórók a haladási sebesség, az időjárási körülmények és az útviszonyok függvényében változtatják erősségüket.
A navigáció egyszerűsített képe a fedélzeti komputeren is megjeleníthető, így nem kell oldalra pillantgatni a középső kijelzőre vezetés közben. A könyöklő nagy tárolórekeszt rejt, ami mindent elnyel, szeretjük az ilyeneket. A motor nagyon halk, annak ellenére, hogy ennyire dinamikus. Könnyű vele parkolni, hiszen tele van mindenféle parkolást könnyítő radarokkal, kamerával, még ha nem is minden helyzetben szeretjük ezeket. Indulás előtt a fedélzeti komputeren minden esetben le kell okéznia a sofőrnek a bekötött biztonsági övek számát az utasok számához mérten, ez szintén hasznos. A belső hangulatvilágításnak, amiből a pohártartók sem maradtak ki, női szemmel még egy plusz pont jár. Na és az ülésfűtésnek is.
Kerestük a negatívumokat, de most nem igazán találtunk. Lehet, ha hosszabb ideig teszteljük, feltűnt volna néhány apróság. A fogyasztását kicsit magasnak tartjuk, a fedélzeti komputer városban 7,6 l/100 km-es adatot mért. A dízel helyett pedig biztosan benzineset választanánk.
Az új Ford Focus kombi bruttó kezdőára 7,3 millió forint, de a tesztautóban fellelhető extrákkal akár 8,9 millióra is felkúszhat ez az összeg. A Ford Focus első generációja 21 évvel ezelőtt jelent meg a piacon, azóta is az egyik legkedveltebb Ford modell.
Az Apple hivatalosan bemutatta a következő nagy CarPlay-frissítést, amely az iOS 27 részeként érkezik, és…
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…