Az Isztria ásza – Mini Aceman nemzetközi menetpróbáján jártunk

Írta:
Drive Me Baby

Amikor a hétfő reggeli szürke, nyirkos, ködös időben araszoltam a dugóban a munkahelyem felé, hihetetlennek tűnt, hogy másnap már az Isztria kanyargós útjain fogom csodálni a naplementét egy Mini Aceman vezetése közben.

Felvillanyozó útitárs

A Mini ezt az új, tisztán elektromos modelljét a Cooper és a Countryman közé pozicionálta: 4.07 m-es hosszúságával 22 cm-rel hosszabb a Coopernél, és 36 cm-rel rövidebb a Countryman-nél. Egy igazi városi crossover, amely – modelltől függően – 310, vagy akár 406 km-t is képes megtenni egy feltöltéssel, amellyel mind a 184 LE-s, mind az erősebb, 218 LE-s villanymotorral igazán dinamikusan tudsz közlekedni, és amellyel nem okoz gondot a kisebb helyekre való beparkolás sem. Sőt, a Mini Parkoló Asszisztenssel nincs az a szűk hely, ahová ne állhatnál be vele: ez a hasznos támogatás – amely már az alapfelszereltségben is megtalálható – segít megtalálni a szabad helyet és egy gombnyomással be is manőverezi oda az autót. Minderről a varázslatosan szép Isztria országútjain kanyarogva győződhettem meg, ahol az autó nemzetközi menetpróbáján vezethettük az autót.

©Nagy Gabriella

Izgalmas és játékos

Tesztautónk egy 218 LE-s SE modell volt, John Cooper Works (JCW) Trim felszereltséggel. Rebel red fantázianevű, élénk narancs színű fényezése vidáman csillogott a napfényben, és tökéletes harmóniát alkotott az őszi színekbe öltözött tájjal. A szögletes első fényszórók és a fekete orr-rész, valamint a határozott kerékív igazán karakteressé tették a megjelenését, a hátsó lámpák mátrix funkciója három egyedi világítási móddal pedig tovább fokozta az egyediségét. Újságírótársammal bepakoltuk táskáinkat az autóba, és már indulhattunk is. A csomagtartó 300 l-es mérete épp megfelelő volt két kisebb bőrönd és két hátizsák számára, de az ülések előredöntésével összesen akár 1005 l-es teret is nyerhetünk.

©Nagy Gabriella

A menetpróba első napján az autópályás vezetésen volt a hangsúly. Mialatt Ljubljanából megérkeztünk Rovinjba, az autó megmutatta dinamizmusát, fürgeségét. A hivatalos adatok szerint az E modell 7.9 másodperc, a sportosabb, erősebb motorral szerelt SE modell pedig 7.1 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra. A logikusan, könnyen kapcsolható távolságtartó tempomat még kényelmesebbé tette a vezetést, sőt, az Aceman sávtartó asszisztense a kanyarokat is ügyesen bevette. A klasszikus, picit vaskosabb, gokartos kormánykerék már ismerős lehet a Mini Cooperből, ahogy a kormány megjelenése is: a harmadik küllőjét egy erős szövetcsík helyettesíti, igazán sportossá téve a kinézetét.

©Nagy Gabriella

Maga az úti élmény!

A második napon az országúti vezetés kapta a főszerepet. Alig vártam, hogy elinduljunk az Isztria belseje felé! A 240 mm átmérőjű, központi OLED kijelzőn megjelenő navigáció csodaszép, vadregényes tájakon át vezetett a félszigeten. Nem csak a kényelmes főútvonalon, de szűkebb, kisebb utakon is jártunk: felettünk hegyek magasodtak, alattunk egy pici tó csillogott, és az ámulatba ejtő őszi színekbe öltözött fák mellett bájos kis házikók szegélyezték az utunkat. Mindeközben a panorámatetőn keresztül mosolygott ránk a Nap, az autó pedig itt is bizonyított. Nagyon stabilan vette az élesebb kanyarokat is, előzés közben érezhetően volt benne erő, gyorsan és ügyesen reagálta le a sebességváltozásokat. Azt persze nem mondom, hogy a kisebb rendű utak egyenetlenségeit nem éreztem meg, de összességében nagyon pozitív vezetési élményt adott az Aceman. Ezzel a dinamikus vezetési móddal a második napi, országúti vezetés során kb. 17 kWh lett a fogyasztás, ami picit magasabb a hivatalosan megadott értéknél, de egyrészt az ülés-és kabinfűtés is be volt kapcsolva, másrészt igazán sportosan vezettük, hiszen nagyon kíváncsiak voltunk rá, mit is tud ez az új – és nem is annyira mini – Mini modell.

©Nagy Gabriella

A vadregényes utunk során tartottunk egy kis pihenőt a festői szépségű Karlić truffle-nél, ahol isteni finom házi meggyszörp és szarvasgomba-kóstoló mellett azt is megtudtuk, hogy a magyar vizsla az egyik legideálisabb fajta kutya a szarvasgomba kereséshez.

Ezen a kétnapos menetpróbán a Mini Aceman pedig megmutatta, hogy az egyik legideálisabb elektromos autó lehet a mindennapi, városi közlekedésben, mind méretét, mind dinamizmusát tekintve. A Mini Aceman E kezdő ára 14 millió forint az erősebb SE modell 15.734.999 forinttól indul, míg a csúcsok csúcsát jelentő John Cooper Works verzió a maga 258 lóerejével 18.890.001 forintba kerül.

Alig várjuk, hogy itthon is kipróbálhassuk!

 

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.