Megvannak az év legjobb természetfotói, mutatjuk őket!

Írta:
Drive Me Baby

Idén 28. alkalommal került megrendezésre a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Magyarország és Közép-Európa legrangosabb természetfotós pályázata. A „Lenergy – Az Év Természetfotósa 2020” nevű pályázatra minden eddiginél több pályamű érkezett. A nyertes képekből rendezett kiállítást a Magyar Természettudományi Múzeumban lehet megtekinteni 2020. november 4. és december 31. között.

Potyó Imre lett idén Az Év Természetfotósa

A verseny történetében most érkezett a legtöbb kép: 241 fotós 4114 felvételt küldött be, melyek közül az utolsó fordulóban 111 mű versengett – közölte a pályázat keddi online sajtótájékoztatóján a naturArt elnöke. Fáth Péter elmondása szerint az idei kiírás hozta talán a legmagasabb színvonalú mezőnyt a verseny hosszú történetében: az utolsó előtti körben szereplő mintegy 400 kép mindegyike alkalmas volt a kiállításra. Végül a héttagú zsűri nagy viták után választotta ki 63 szerző 111 falra kerülő képét, majd ezek közül a díjazott alkotásokat.

Az év természetfotósának járó címet elnyerő Potyó Imre kilenc képe szerepel a legjobbak között. Íme néhány ezek közül:

A gyepi béka birodalma
A bolharák univerzuma (Fotók: Potyó Imre/Lenergy – Az Év Természetfotósa 2020/naturArt)

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

A Használtautó.hu adatai szerint a Porsche 911 toronymagasan vezeti a legkeresettebb álomautók listáját.

2026. 07. 23.
  • Autóvilág

60 óra, 450 kamion és 1000 ember – így költözik egyik országból a másikba a Formula–1

A versenyből a legtöbben csak azt látják, amikor pénteken felnyilnak a garázskapuk, a versenyautók kigördülnek…

2026. 07. 23.
  • DMB Kisokos

Még csak most jön az igazi nyári próbatétel: készítsük fel az autót a további hőségre és a hirtelen viharokra!

A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.

2026. 07. 23.
  • Autók

Volkswagen ID.7 GTX teszt – Az elektromos autó, amit az egész család megszeretett

Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…

2026. 07. 22.
  • Gasztro

Sosincs időd reggelizni? Íme néhány alternatíva, amit pillanatok alatt, akár előző este elkészíthetsz

Egy tápláló reggelinek nem kell bonyolultnak vagy időigényesnek lennie.

2026. 07. 22.
  • Autóvilág

Egy felforrósodott autó és egy fontos tanulság: miért számít ennyit az autó színe a nyári hőségben?

A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…

2026. 07. 22.