Az első oltás felvétele után lett koronavírusos Németh Kristóf

Írta:
Drive Me Baby

Három héttel azután, hogy megkapta a kínai vakcina első adagját, pozitív koronavírus-tesztet produkált Németh Kristóf. A Fórum Színház igazgatójának azonban a fáradtságon kívül más tünete nem volt.

„Meggyőződésem, hogy az oltás miatt úsztam meg enyhe tünetekkel és emiatt nem fertőztem meg a családomat sem. Nem tudom, hol kaphattam el a vírust, hisz minden szabályt betartunk, vigyázunk, és édesanyámmal is csak maszkban, a szabad levegőn találkoztunk” – mesélte a Blikknek Németh Kristóf, aki otthon vonult karanténba.

Német Kristóf betegsége miatt a Keresztanyu forgatását is leállították

Németh Kristóf Jóskát alakítja a Keresztanyuban (Fotó: RTL Sajtóklub)

„A nagyfiam azonnal az édesanyjához ment, én pedig beköltöztem a szobájába. Ez volt az én otthoni karanténom – árulta el a színész. – Nehéz volt, mert nem tudtam részt venni a családom életében, és minden elismerésem a feleségemé, hiszen Zita a 16 hónapos Levi mellett engem is el kellett, hogy lásson. Szerencsére ők megúszták, én pedig jobb híján a családi képeket nézegettem magányosan a szobában.”

A húsvéti ünnepek alatt szerencsére már második ellenőrző tesztje is negatív lett, így a színész húsvéthétfőn végre átölelhette Lócit. „A családom mellett az RTL Klubnak is hálás vagyok, hisz a Keresztanyu forgatását a betegségemhez igazították, most kezdjük újra a munkát” – mesélte Németh Kristóf.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Mission Matcha és Cold Press Carrera: már a kávészünetet is a Porsche tervezi

Egy Carrera hideg habbal, vagy inkább egy kókuszvizes Mission Matcha? A Porsche körül most azok…

2026. 11. 08.
  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.