Manapság az egyik leggyakrabban előforduló jogügylet a használt autó eladása, vásárlása. Egy megbízható autó megvásárlása sok örömöt jelent, ám ugyanilyen bosszúsággal is járhat, ha az ügylet után derülnek ki az eltitkolt hibák. Ekkor éri a vásárlót a felismerés, hogy a jogvitát bizony csak hosszas peres eljárással lehet rendezni. Bejegyzésünkben összefoglaljuk, hogy jogi szempontból mire érdemes ügyelni az autóvásárlás során. És hogy a nőknek mi a fontos autóvásárláskor, arra is tudjuk a választ: Hogyan vásárol egy nő autót? Neki sem csak a szín számít!
Sok esetben kereskedők hirdetéseivel lehet találkozni az interneten. Azonban fontos tudni, hogy ez nem mindig jelenti azt, hogy az eladó valóban a kereskedést lebonyolító cég lesz. Az esetleges későbbi jogviták szempontjából is jelentős kérdés, hogy fogyasztói szerződésről van-e szó. A használt autó előéletéről amúgy is a valódi tulajdonossal célszerű egyeztetni. Érdemes tehát egyértelműen tisztázni az ügylet előtt, hogy pontosan ki lesz az eladó, kivel fog szerződni a lelkes vásárló. Ez akkor is szükséges, ha kereskedővel egyeztet az autó megtekintéséről, vagy éppen a részletekről. A kereskedő ugyanis eljárhat megbízottként anélkül, hogy az autónak tulajdonosa volna. Ha az eladó egy cég, akkor azt is érdemes ellenőrizni a cégjegyzékben, akár véleményeknek is érdemes utánanézni az interneten.
Az eladót értelemszerűen részletesen ki kell kérdezni az autó műszaki állapotáról, jellemzőiről az autóvásárlás során. Itt azonban nem szabad megállni az ellenőrzésben, érdemes a hivatalos adatok vizsgálatával kezdeni a sort. A Jármű Szolgáltatási Platformon ellenőrizhetők a gépjármű hivatalos adatai. Az adatlekéréshez ugyan ügyfélkapu hozzáférés szükséges, az adatokat azonban ingyenesen le tudod ellenőrizni. A honlapról tájékozódhatsz arról is, hogy a kérdéses autó vajon körözés alatt áll-e. Mindemellett pedig a legutolsó műszaki vizsgán látható óraállás is ellenőrizhető, amit érdemes az autóban látható adatokkal összevetni. Ez is érdekelhet: 5+1 hiba, amit sokan elkövetnek egy új autó vásárlásakor
A fenti ellenőrzésen túl érdemes a jármű kártörténeti előzményeit is vizsgálni. Ebből azokról a javításokról, sérülésekről tájékozódhatsz, amelyeket biztosító közreműködésével javított a tulajdonos. A kárelőzményeket itt, vagy itt tudod ellenőrizni, ezért azonban párezer forintos szolgáltatási díjat kell fizetni. A kártörténeti előzményekből nem csak a korábbi sérülések derülhetnek ki, de az is ellenőrizhető, hogy az eladó által nyújtott információk mennyire teljes körűek. Ebből pedig már az eladó megbízhatóságára is lehet következtetni, így biztonságosabb lehet az autóvásárlás.
További fontos infókat a következő oldalon találsz.
Oldal: 1 2
Az Apple hivatalosan bemutatta a következő nagy CarPlay-frissítést, amely az iOS 27 részeként érkezik, és…
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…