Az utolsó nyári hétvégén, augusztus 27-29-ig rendezik meg a kőbányai vásárvárosban a 2021-es AMTS Automobil és Tuning Show-t, amelyen ismét ott lesznek a magyar járműipar nagyjainak alkotásai. Az expó 1500 négyzetméterén sorakoznak a magyar járműgyártás, autó-, és motortörténet legendás darabjai. Lesznek olyan egyedi darabok, melyeket magyar formatervezők álmodtak meg. Ez is érdekelhet: Magyarországra jön a Desert Raid, az első szuper sportautó, amelyet off-roadra építettek
Gazdag kollekció és új tematika is várja a látogatókat, erről így nyilatkozik az Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István: „Változott a trend, volt időszak, amikor a fiatalokat kevésbé érdekelte az autómobilitás. De most láthatóan ismét érdeklődésük fókuszába kerültek a kívül-belül egyre izgalmasabb gépkocsik, amik már jóval többek közlekedési eszköznél. Ismét vágyaik között szerepel, a fiatalok is egyre többen szeretnének autót birtokolni, és nem csak közlekedési eszköznek, hanem útitársnak, hobbinak, szenvedélynek, sportolási lehetőségnek. Dúl az autómánia, ami érezhetően növelte az érdeklődést az AMTS iránt, miközben az újjáépített vásárváros önmagában is vonzó látványosság.”
A tematika az óvodásoktól indul, nekik a magyar fejlesztésű interaktív KRESZ park segíti megtanulni a biztonságos közlekedést. Ott lesz a Komárom megyei Kocs községből származó és világhírűvé vált kocsi kocsiis, melynek története szintén mesés.
A 2021-es AMTS további programjairól a következő oldalon is olvashatsz.
Oldal: 1 2
Az Apple hivatalosan bemutatta a következő nagy CarPlay-frissítést, amely az iOS 27 részeként érkezik, és…
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…