Egy hét együtt – és egy kis nosztalgia
Újabb elektromos tesztautó érkezett hozzám, ám ezúttal egyenesen németországból, az Audi S6 e-tron Avant. Már az első találkozásnál előjött bennem egy kis nosztalgia, hiszen tavaly az RS6 volt nálam. Természetesen a két autó nem összehasonlítási alap – más korszakot, más filozófiát és más hajtásláncot képviselnek –, mégis volt bennük valami közös. Ugyanaz a tekintélyt parancsoló kombi forma, ugyanaz az Audi-féle minőségérzet és az a fajta magabiztosság, amit vezetés közben sugároznak. Csak míg az RS6 ezt egy vérpezsdítő V8-assal tette, addig az S6 e-tron már teljesen elektromos köntösben próbálja újraértelmezni ezt az élményt.
Egy teljes hétig használtam napi autóként, így volt időm megismerni nemcsak a lenyűgöző oldalát, hanem azokat az apró bosszúságokat is, amelyek a mindennapokban előkerülnek.
Formabontó elegancia – amikor minden tekintet rád szegeződik
Az Audi S6 e-tron azon autók közé tartozik, amelyek mellett nagyon nehéz szó nélkül elsétálni. Feltűnő jelenség, vonzza a tekinteteket, és ebben nem kis szerepe van a különleges kamerás visszapillantó-rendszernek sem – erről azonban később még bővebben lesz szó.
A tesztautó Siam Bézs fényezése elsőre megosztó választásnak tűnhet, de élőben sokkal elegánsabb, mint képeken. Nem egy klasszikus Audi-szín, mégis remekül kiemeli az autó futurisztikus vonalait.

Elölről nézve rögtön egyértelművé válik, hogy egy elektromos Audival állunk szemben. A hagyományos hűtőrács helyét egy zárt, karakteres felület vette át, amely egyszerre modern és funkcionális. Az első, vékony LED-fénycsík ugyan személy szerint nem lett a kedvencem. Nem rossz megoldás, de engem nem fogott meg annyira, mint az Audi korábbi karakteresebb lámpadizájnjai. Ettől függetlenül az összkép harmonikus és modern marad. A Matrix OLED első fényszórók három különböző megjelenési stílusban konfigurálhatók, míg hátul a digitális OLED lámpák már valódi intelligens funkciókat is kínálnak. Ha például egy autó vagy motoros túl közel érkezik mögénk, a lámpák figyelmeztető háromszögeket jelenítenek meg számára, ezzel is növelve a biztonságot.
A karosszéria dizájn minden részlete az aerodinamikát szolgálja. A 0,24-es légellenállási együttható még az Audi e-tron GT sportmodell értékénél is kedvezőbb, ami egy ekkora kombitól különösen figyelemreméltó. Ebben olyan apró részletek is szerepet játszanak, mint a kerekek előtti légterelők vagy a karosszéria légáramlását optimalizáló elemek.

Az összhatást tovább fokozzák a 21 colos könnyűfém felnik, amelyekhez elöl és hátul eltérő méretű gumiabroncsok tartoznak. Az adaptív légrugózásnak köszönhetően a hasmagasság emelhető és süllyeszthető, így az autó egyszerre lehet kényelmes túraautó és sportos országúti kombi. A soft close ajtók szintén a prémium érzetet erősítik, hátul pedig a látványos diffúzor és a világító Audi embléma teszi teljessé az összképet.
Prémium utastér, ahol tényleg jó eltölteni az időt
Az utastérbe beülve rögtön feltűnik, hogy mennyire tágas az egész. Az elektromos platform ellenére nincs bunkerérzet, minden levegős, világos és kellemes. A menet közbeni csend kiváló alapot ad a Bang & Olufsen 3D prémium hangrendszernek, amely igazán meg tudja mutatni, mire képes. Zenehallgatás közben könnyű megfeledkezni arról, hogy éppen egy közel 550 lóerős sportkombiban ülünk.

A sportos kagylóülések közepesen kényelmesek. Oldaltartásuk megfelelő, hosszabb utakon azonban én valamivel puhább párnázást is el tudtam volna képzelni.
A kormány viszont telitalálat. Vékony, kiváló a fogása, hosszabb vezetés során sem fárasztó, egyszerűen jó kézben tartani.
A vezető előtt ívelt OLED kijelző dolgozik, amely modern és jól áttekinthető, ráadásul az első utas is saját kijelzőt kapott, így menet közben ő is hozzáférhet bizonyos funkciókhoz, bár szerintem ez nem több mint egy jól hangzó dizájn-elem és egy plusz fogyasztó.

Hátul is bőven maradt hely az utasok számára, csomagtérből pedig nincs hiány: alaphelyzetben 502 liter, ledöntött ülésekkel pedig egészen 1422 liter áll rendelkezésre.
Külön említést érdemelnek az apró figyelmességek. A hátsó biztonsági övek csatjai például meg vannak világítva, ami sötétben meglepően hasznos extra. A hatalmas panorámatető szintén látványos, ráadásul digitálisan sötétíthető, akár külön szegmensekben is.

A kamerás külső tükrök viszont számomra vegyes érzéseket hagytak maguk után. Az első napokban rendkívül szokatlanok voltak, folyamatos koncentrációt igényeltek, és úgy éreztem, indokolatlanul sok figyelmet vesznek el a vezetéstől. Emiatt kezdetben egyáltalán nem tartottam praktikus vagy biztonságos megoldásnak. Néhány nap alatt ugyan hozzá lehet szokni, és utána már természetesebbé válik a használatuk, de számomra továbbra is inkább kompromisszum, mint előrelépés.
551 lóerő villanyból – technológiai erődemonstráció?
Az Audi S6 e-tron a Volkswagen-csoport legújabb PPE padlólemezére épül, amely már 800 voltos elektromos architektúrát használ. Az energiaellátásról egy 100 kWh-s akkumulátor gondoskodik. A hajtásrendszer két villanymotorból áll. Hátul egy állandó mágneses szinkronmotor dolgozik 580 Nm nyomatékkal, míg az első tengelyen egy aszinkron villanymotor segíti a munkát további 275 Nm-rel. Normál üzemben a rendszer 503 lóerős teljesítményt biztosít, azonban Launch Control aktiválásakor rövid időre egészen 551 lóerő áll rendelkezésre.

Ennek eredményeként az álló helyzetből 100 km/órára történő gyorsulás mindössze 3,9 másodpercet vesz igénybe. Launch Control nélkül sem sokkal szerényebb ez a produkció, ilyenkor körülbelül 4,1 másodperc alatt éri el a százas tempót. A számok önmagukért beszélnek, de ami igazán meggyőző, az a gyorsítás intenzitása: bármilyen sebességnél azonnal rendelkezésre áll a teljes nyomaték.
Az intelligens elektromos quattro összkerékhajtás folyamatosan a két villanymotor között osztja el a hajtóerőt, ennek köszönhetően az autó rendkívül stabil, miközben a kanyardinamikája is kiemelkedően jó. A mérete ellenére meglepően könnyedén mozog szerpentinen és autópályán egyaránt.
A hétköznapokban – amikor előjönnek az apró hibák
Egy hét alatt természetesen nemcsak az erősségek, hanem a gyengeségek is megmutatkoztak.
Az MMI kezelőfelülete logikus, átlátható és könnyen használható lenne, egyébként egyik személyes kedvemcem is, azonban a szoftver sajnos többször is kifagyott a teszthét során. Előfordult, hogy elveszítette a kapcsolatot az Apple CarPlay-jel vagy az Android Autóval, sőt olyan is akadt, amikor egyáltalán nem találta meg a telefont, vagy nem volt hang. Mit akarunk? OTA frissitéseket! Mikor akarjuk? Moooost!
Fogyasztás tekintetében nagyjából azt kaptam, amire számítottam. Reális körülmények között körülbelül 450 kilométeres hatótávot sikerült elérni, ami egy ilyen teljesítményű elektromos sportkombitól teljesen vállalható, mindenféle fogyasztót (klima, üléshűtés, hifi, stb) szerénység nélkül használva.

A különböző vezetési módok között határozottan érezhető különbségek vannak, nem csupán a futómű vagy a gázreakció változik, hanem mesterséges hajtáshangot is kapunk, amely sportosabb karaktert ad az autónak.
Töltésnél sem lehet ok panaszra. A teszt során minden alkalommal 150 kW feletti teljesítményt vett fel megfelelő villámtöltőn, így a hosszabb utak sem jelentenek komoly problémát.
Egy vicces tulajdonságát is sikerült felfedezni: az S6 e-tron meglehetősen kitárulkozó személyiség. Autómosás közben ugyanis többször is teljesen magától úgy döntött, hogy kinyitja a csomagtérajtót, én pedig csak néztem értetlenül. Az autó eleje sem sokkal szemérmesebb, néha egy-egy simogatásra vagy véletlen érintésre is felpattan a frunk fedele. A teszthét végére sem sikerült megfejtenem, hogy pontosan milyen mozdulatsorral lehet ezt szándékosan előidézni – amikor akartam, persze nem mindig sikerült.
A zongoralakk felületeket továbbra sem sikerült megszeretnem. Látványosak, de pillanatok alatt összegyűjtik az ujjlenyomatokat és a finom karcokat.
A kamerás tükrök kapcsán pedig egy hét után is maradt bennem némi hiányérzet. Mivel hagyományos tükrök gyakorlatilag nincsenek, a vezető szinte teljes mértékben rá van utalva a kamerarendszerre. Számomra ez továbbra is zavaró kompromisszum maradt.
Megéri? – Az Audi jövőképe néhány kompromisszummal
Az Audi S6 e-tron egyértelműen megmutatja, hogy merre tart a márka jövője. Erős, gyors, rendkívül kifinomult, prémium minőségű és technológiailag az egyik legfejlettebb elektromos kombi jelenleg a piacon.
Ugyanakkor egy közel prémium árszinten mozgó autónál nehéz szó nélkül elmenni a szoftveres hibák, az időnként problémás okostelefonos kapcsolódás vagy a kamerás tükrök megosztó használhatósága mellett. Ezek nem olyan hibák, amelyek miatt ne lehetne szeretni az autót, de ilyen árszinten már sokkal kisebb kompromisszumokra számít az ember.

Ennek ellenére összességében szerethető autó. Kiváló vezetni, fantasztikusan gyors, csendes, kényelmes, hosszú utakon is remek társ, és minden kilométeren érződik rajta az Audi mérnökeinek csodás munkája.
Az Audi A6 Avant e-tron jelenleg egy limitált bevezető szériával indul, amely 28,5 millió forintos alapártól érhető el, ráadásul a listaáras belépőmodellhez képest gazdagabb felszereltséget kínál. Többféle hajtáslánc közül is választhatunk: egymotoros, 286 és 367 lóerős kivitelek, valamint kétmotoros, 428 lóerős változat is elérhető. Az S6 e-tron ezek fölé érkezik teljesítményben és vezetési élményben, azok számára, akik az elektromos mobilitás mellé valódi sportosságot is szeretnének.
Ha az Audi a következő szoftverfrissítésekkel kijavítja a rendszer gyermekbetegségeit, akkor az S6 e-tron könnyedén az elektromos prémium kombik egyik etalonjává válhat, minden túlzás nélkül.




