Az Audi Hungaria „Minőségi Táncművészetért” díjat adott át a Győri Balett magántáncosának, Guti Gerdának, elismerve ezzel kimagasló balettművészi teljesítményét. A hét éve alapított díjat az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, Dr. Knáb Erzsébet nyújtotta át a fiatal művésznek. A táncost egy háromtagú kuratórium választotta ki az egymillió forint pénzjutalommal járó díjra.
„Megtisztelő vállalatunk számára, hogy a világszerte elismert Győri Balett társulatának immár 18 esztendeje főszponzorai lehetünk. A minőségi szemlélet, a tökéletességre törekvés, valamint az innováció összekötnek bennünket. Vállalatunk örömmel áll ki ezen értékek mellett, elhivatott támogatója a kultúrának, a művészeteknek és a tehetségeknek, most és a jövőben. Öröm számomra, hogy az idei évben ismét egy kiváló táncost ismerhetünk el a vállalatunk által alapított díjjal” – mondta Dr. Knáb Erzsébet. Hozzátette: a társulat előadásaival felejthetetlen pillanatokat, örök érvényű mondanivalót és mély érzelemvilágot ajándékoz a közönségnek. Az Audi Hungaria a régió felelős vállalataként a kultúra, sport, oktatás valamint szociális ügyek elkötelezett támogatója. A prémiumgyártó 1997 óta támogatója a Győri Balett társulatának.
Nemrég a gyár munkatársai az „Adni jó!” jótékonysági kampány keretein belül 3500 darab tanszer csomagot nyújtottak át a rászorulóknak. Ezzel több mint száz győri és Győr környéki gyerek iskolakezdését segítették.
A kínai BYD már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak elektromos autókat gyártson. A vállalat…
Az elektromos rali eddig sem volt unalmas, de az Opel és az ADAC most új…
Alig ért véget a 24 órás Nürburgring, három hét szünet után újra felbőgnek a motorok,…
Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…
Péter Szabó Szilviről mindenki tudja, hogy az éneklés és a zene az élete középpontjában áll.…
Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…