tanszeradomány audi
Közel 3500 darab csomag gyűlt össze

Az Audi Hungaria munkatársai körében a nyár folyamán folytatódott az „Adni jó!” jótékonysági kampány. Az adománygyűjtő kezdeményezés keretében ezúttal az iskolakezdéshez szükséges felszerelést, tan- és sporteszközöket gyűjtöttek a győri audisok, amelyekből közel 3500 darab gyűlt össze. Az adományokat a győri Család- és Gyermekjóléti Központ, illetve a Megyei Gyermekvédelmi Központ Bagolyvár Gyermekotthona kapták. A tanszeradomány több mint száz győri és Győr környéki gyerek iskolakezdését segíti.

Adni jó – nem csak szeptemberben

„Az önzetlen segíteni akarás hívta életre az „Adni jó!” kezdeményezést az Audi Hungariánál, amelyre az idei esztendőben talán még nagyobb szükség van, mint máskor. Sok családnak, intézménynek olyan feladatokkal kellett megküzdeni az elmúlt tanévben, amelyek ezidáig ismeretlenek voltak. Büszke vagyok arra, hogy munkatársaink örömmel álltak a jó ügy mellé és bízom abban, hogy hozzájárulhattunk ahhoz, hogy a szeptemberi iskolakezdés kisebb teher legyen a rászoruló családok, intézmények számára”, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja.

tanszeradomány audi győr
Rákosi-Tóth Rita a győri Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója és Dr. Knáb Erzsébet az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja az adományok átadásakor

Az elmúlt esztendőben az „Adni jó!” adományozás során a likócsi Hajléktalanokat Segítő Szolgálat gondozottjait segítették a vállalat munkatársai tisztító- és tisztálkodási szerekkel, valamint már évek óta szerveznek karácsonyi adománygyűjtést, amely során több tonna élelmiszert adtak át rászorulóknak.

Ha gyár a környezetvédelemre is hangsúlyt fektet: a gyárterületen már több ízben ültettek fákat a vállalat munkatársai, míg a gyárterületen kívül, Győr környékén egy évtizeddel ezelőtt kezdődött az Audi faültetés és erdőtelepítési program.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •