Asura Technologies

A 2017-ben alapított, budapesti székhelyű Asura Technologies Zrt. mesterséges intelligencián alapuló, új generációs videóanalitikai rendszereket és rendszámfelismerő szoftvert fejleszt közlekedésbiztonsági, járműazonosítási és általános biztonságtechnikai alkalmazásokhoz.

rendszámfelismerő szoftver
A vállalat szoftverei révén három kontinensen, Európában, Amerikában és Ázsiában van jelen. (Fotó: Parking Revenue Recovery Services)

A vállalat által fejlesztett szoftver-megoldások közös jellemzője, hogy integrálhatóak bármilyen parkolási-, közlekedési- vagy biztonsági rendszerbe. Az Asura 2019 októberében 700 millió forint befektetéssel csatlakozott a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt EXIM Exportösztönző Magántőkealap az Asura Technologies tulajdonosaihoz, ezzel ösztönözve a további innovációt és a nemzetközi piaci jelenlétet.

Az 2018-as Intertraffic Amsterdamon rendezett innovációs versenyen a cég rendszámfelismerő szoftverét kiemelte a zsűri, mint olyan terméket, ami meglévő infrastruktúrát képes „okos” rendszerré tenni. 2020 márciusában az Asura Technologies elnyerte a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. által indított Virtuális Erőmű Program keretein belül a „Klímatudatos Startup” díjat. A koronavírus-járvány kitörésekor az Asura Technologies fejlesztette ki a hivatalos Házi Karantén Rendszer okostelefonos alkalmazást.

(X)

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3