aspark owl
(Fotó: asparkcompany.com)

Mindössze 1,69 másodpercre van szüksége a 96 km/órás sebesség eléréséhez a világ leggyorsabban gyorsuló elektromos autójának, amelyet egy japán cég fejlesztett ki és már árusít is. Az Aspark Owl névre keresztelt autó egymilliárd forintért árulják.

Aspark Owl, az elektromos hiperautó

Az Owl (Bagoly) nevű autóra már négy megrendelést kapott külföldről az oszakai Aspark Co., amely amúgy azzal foglalkozik, hogy műszaki szakembereket bocsát más vállalatok rendelkezésére. Japánból is többen érdeklődnek a hiperautó iránt.

A cég 50 darabra keres vevőt a mintegy 350 millió jenért (egymilliárd forintért) árusított gépkocsira, amelyet nem tömegterméknek szánnak.

Az Aspark Co. 2012 óta dolgozott az Owl-on. Terakado Cubasza projektfelelős szerint a legnagyobb kihívást a megfelelő – az aszfalton nagy gyorsulás mellett is jól tapadó – gumiabroncs megtalálása jelentette.

 

Az elektromos hiperautó fejlesztése 2018 óta a cég Torinóban lévő bázisán folyt, ahol mintegy 30 japán és külföldi vállalat több mint 100 műszaki szakemberének tudását vették igénybe. Az oszakai székhelyű cég mérlegeli, hogy egy repülő autó legyen-e a következő fejlesztése, amellyel felhívhatja magára a világ figyelmét.

A hagyományos (értsd: nem elektromos) hiper- és szuperautókról már mi is írtunk. Megmutattuk nektek azokat a szuperautókat, amelyekről még mi is alig hittük el, hogy közúti használatra alkalmasak. Ebben a cikkünkben a népszerű YouTuber, Supercar Blondie mutatta be nekünk a Lotus legújabb szuperautóját, itt pedig egy egyedi Lanzante McLarent találtok.

Forrás: MTI, Aspark 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •