Az autógyárak felismerték annak a jelentőségét, hogy megszólítsák a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, és vonzóvá tegyék számukra az autóipart. Egyes kezdeményezések a fiatal hölgyeket célozzák meg, a Mercedes-Benz pedig rendhagyó technika órákon próbálja magához csábítani az autógyártás leendő szakembereit.
A kecskeméti gyár a különleges technika órákon 185 hetedik osztályos diákot látott vendégül. A pályaválasztás előtt álló tanulók megismerkedhettek a gépjármű mechatronikus, a mechatronikus-karbantartó, valamint a szerszámkészítő szakmákkal. Ezeket a gyár saját, duális képzésben résztvevő tanulói mutatták be nekik, a gyárban is ők vezették körbe a pályaválasztás előtt állókat. A kötetlen hangulatú találkozón a hetedikesek elkészíthettek egy-egy zseblámpát, alapvető elektronikai ismereteket tanultak, forrasztottak, csavaroztak és többféle szerszámmal is megismerkedtek. A diákok annyira élvezték a közös munkát, hogy közösen posztoltak a közösségi média felületeken.
A Mercedes-Benz gyár a rendhagyó technika óra segítségével szeretné népszerűsíteni a szakmunkás képzést és élményt kínálni az iskolásoknak. A vállalat idén ősztől olyan nyílt napokat szervez, amelyek a végzős általános iskolásoknak és szüleiknek mutatják be a kecskeméti gyárat, az oktatási központot és a szakmákat. Idén egyébként több mint 200 fiatal kezdte meg tanulmányait – köztük több lány is – a kecskeméti oktatási központban.
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…