A Maserati a Monte-Carlo Rolex Masters főszponzora és hivatalos autója

Írta:
Drive Me Baby

Tegnap ért véget a világ egyik legrangosabb tenisztornája. A nemzetközi ranglista legjobbjai mérettették meg magukat a hangulatos Monacói Hercegség szabadtéri salakpályáin. A Maserati immár harmadik éve volt a verseny főszponzora és hivatalos autója.

A Maserati modelljei a pályán kívül is színre léptek

A teljesítmény, az innováció, a formatervezés, a minőség, a technológia és a luxus iránt elkötelezett Maserati idén is úgy döntött, hogy a neves sportesemény főszponzoraként és hivatalos autójaként képviselteti magát. A márka a pályán kívül is színre lépett; modelljei a Monaco Country Clubban voltak kiállítva. A teniszszezon egyik legrangosabb címéért zajló tornáján a Grecale, Levante, Ghibli és Quattroporte különböző változatai szállították a játékosokat és a vendégeket az egyes mérkőzések között. Ezen kívül a Maserati tesztvezetést is lehetővé tette az érdeklődők számára az MC20, MC20 Cielo, GranTurismo és Grecale volánjai mögött.

Először láthatta a közönség a MC20 Cielo Opera d’arte-t

A modenai vállalat ugyanakkor más meglepetéssel is készült: két díjnyertes modelljét is kiállította a helyszínen. A VIP faluban először vitte közönség elé a MC20 Cielo Opera d’arte-t, amely egyben a modell első hivatalos nyilvános bemutatója is volt egyben. Az új MC20 Cielo Opera d’arte ideális megtestesítője annak az utánozhatatlan „olasz luxus teljesítménynek”, mely mindig is kiemelte a márka autóit. A modelltípus – ahogy a neve is jelzi (opera d’arte) – egy kivételes absztrakt művészet által inspirált, egyedi alkotás, amelyet egy ügyfél igényei mentén hoztak létre. Az autó a Fuoriserie, azaz különkiadás részlegéhez tartozik, amely annak egyedi, személyre szabottságon alapuló programját és művészi dinamizmusát hivatott népszerűsíteni.

„A kreativitás az, amikor az intelligencia szórakozik” – ez az a szállóige, amely egyetlen mondatban határozza meg a Trident szupersportkocsijának új exkluzív változatát.  Az autót a modenai Viale Ciro Menotti történelmi üzemében tervezték; a Fuoriserie csapata egy teljes éven át dolgozott a Maserati Centro Stile-vel szoros együttműködésben – így jött létre az az autó, amelyet ma már a vállalat egyedi, kreatív szemléletének kiáltványaként tartanak számon.

Természetesen a díjnyertes Maserati GranTurismo sem hiányzott

A másik, vadonatúj Maserati GranCabrio Trofeo nevű modell a rendezvény kereskedelmi falujában volt látható. A február végén bemutatott, díjnyertes Maserati GranTurismo új, nyitott tetejű változatát egy nagy teljesítményű, 6 hengeres belsőégésű Nettuno motor hajtja, amely a szigonyos márka legnagyobb teljesítményű autóinak összetéveszthetetlen alkotóelemeként szolgál.

A kupé ikertestvérének elegáns, nyitott változataként a Maserati GranCabrio Trofeo – a GranTurismo nyomdokaiba lépve – a Grand Tourer par excellence új, magával ragadó változatát kínálja, amelyet a sportosságnak megfelelően kényelem, stílus és luxus jellemez. A szövetből készült tető ideális férőhelyet biztosít négy utas számára, miközben a formatervezésre és az exkluzív részletekre fordított figyelem nem vesz el a teljesítményből.

A 2024-es Monte-Carlo Rolex Mastersen való részvétellel vélhetően a Maserati ismét sokat „nyert”. Hiszen jellegzetes autóinak választékát, a stílus és az időtlen elegancia szintézisét hozta el egy olyan eseményre, amelynek nemzetközileg elismert színvonala és versenyhangulata kivételes vonzerővel bír.

Ezt se hagyd ki:

Fotók: Maserati

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.