A megfelelő vezetői magatartás alap kellene, hogy legyen, ha a volán mögé ülünk. Sokan nem veszik komolyan, pedig nagyon fontos lenne, hogy beépítsük a közlekedési szokásainkba a jó vezetői gyakorlatokat. Rengeteg a szabály, de megéri betartani őket saját magunk és a többi autós érdekében is. Íme, kilenc tény, ami a jó vezetői magatartás alapja. Ezt se hagyd ki: Minden, amit a téli gumicseréről tudnod kell egy helyen
1: Folyamatosan figyeljük a forgalmat és vegyül fel a ritmusát: ellenőrizzük gyakran a visszapillantó tükröket, és próbáljuk meg felmérni a többi autóvezető várható manővereit. Mindig rendszerben gondolkodjunk!
2: Időben jelezzük a manővereket: időben jelezzük a többi vezetőnek, mikor szeretnénk kanyarodni vagy sávot váltani, hogy ennek megfelelően tudjanak reagálni.
3: Ne blokkoljuk a kereszteződéseket: mindig hagyjuk szabadon a kereszteződéseket arra az esetre, ha a jelzőlámpa pirosra vált. Inkább álljunk meg a zöldnél is, ha úgy ítéljük meg, beragadhatunk a kereszteződésbe. A jó vezetői magatartás egyik alapja, hogy körültekintően, átgondoltan vezetünk.
4: Figyeljünk a jelzőlámpák fázisaira: ha a lámpa sárgára vált, és még elegendő hely van a biztonságos fékezéshez, akkor álljunk meg. Ha áthajtunk rajta csak azért, hogy egy-két percet nyerjünk, azzal veszélyeztethetjük a gyalogosokat, kerékpárosokat, motorosokat és a többi autóst.
5: Engedjük be magunk elé a többi járművet: ne felejtsük el, hogy velünk is bármikor előfordulhat, hogy be kell sorolnunk egy sávba, ezért legyünk előzékenyek. A cipzár elv nagyon hasznos, csak sokan szeretik elfelejteni.
Kattints tovább, a cikk a következő oldalon folytatódik. Mutatunk még négy szabályt, ami a megfelelő vezetői magatartás alapja.
Oldal: 1 2
A Geely E2 már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, korábban ugyanis - még a Sziget…
Sokan és régóta keresik a longevity, vagyis a hosszú és egészséges élet titkát. A magyarországi…
A vadonatúj, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály modellkínálata újabb változattal bővül: már rendelhető a C 300…
Vannak tesztautók, amelyekről néhány nap után könnyű összefoglalni, mi tetszett bennük és mi kevésbé. Aztán…
A Mercedes-Benz Vans 130 éve dolgozik azon, hogy járműveivel és szolgáltatásaival minél hatékonyabban támogassa üzleti…
5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…