E-rollerral kedveskedik a Hyundai a villanyautósoknak

Írta:
Drive Me Baby

Ugyan egyre több az elektromos töltőpont a városokban – legutóbb Budapest hetedik kerülete gyarapodott ilyenekkel -, viszonylag ritka az az eset, amikor úti célunk épp egy töltőállomás mellett van. A Hyundai elektromos roller arra az esetre lehet jó megoldás, amikor a villanyautót a töltőn hagyjuk, ám még messzebb van a célunk. Ezt a maradék távolságot az autóban feltölthető rollerral tehetjük meg.

20 km távolságra is elvisz a Hyundai elektromos roller

Az autógyártó által fejlesztett roller 10,5 Ah kapacitású akkumulátorát az autóban szállítás közben lehet tölteni. Vagyis kifejezetten villanyautókban való használatra találták ki. Amikor a töltőponton hagyjuk az elektromos autót, a 20 km/óra csúcssebességű, egy feltöltéssel legfeljebb 20 km megtételére képes elektromos rollerrel juthatunk el célunkhoz. Illetve vissza az autóhoz. A 7,7 kg tömegű eszközt kétszeresen összehajtva lehet könnyedén cipelni. Első-hátsó lámpák gondoskodnak arról, hogy sötétedés után – közvilágítás mellett – is biztonságosan használható legyen az elektromos roller.

A szabályokra figyeljünk oda!

Világszerte egyre többen használnak elektromos rollert, Budapesten is elindult már az e-rollermegosztó szolgáltatás, ám zavarhatja a gyalogos forgalmat, ezért egyre több a szabály az e-roller használat kapcsán. Budapest két kerületének (I., V.) gyalogos útjairól például már száműzték az elektromos rollereket. Ezeknek az intézkedéseknek érdemes utánajárni, mielőtt felpattanunk rájuk. Ha pedig gyermekünk használ rollert, feltétlenül adjunk a fejére sisakot, és ellenőrizzük a kétkerekűt indulás előtt.

 

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.