A világ egyik legkelendőbb autója a Tesla Model Y. Nálunk a mostani frissítés előtti modell járt hosszított hatótávú „long range” változatban 7 üléssel.
Tudjuk, hogy mindenki a frissített változatra kíváncsi, de úgy gondoljuk annak 25 millió forint feletti árcédulája az aktuális modellt egy kicsit más megvilágításba helyezi.
Tesla jelenség
Ahogy azt a korábbi Tesla Model Y tesztünkben bemutattuk milyen is ez a „Tesla jelenség” a véleményünk azóta csak erősödött. Az első látásra sivár beltér ellenére egyfajta „otthonos” érzés fogott el. A Tesla minden kezelőszerve kézre állt és egyértelmű volt. Ismét megerősített abban, hogy egy logikusan felépített és átgondolt autó a Tesla Model Y. A csomagtér mérete pedig még mindig lenyűgöz. De nem csak ezért tartom kifejezetten kedvező autónak női szempontból.
Barátságos hápikacsa
A Tesla érti a viccet. A kocsi hangos hápogással zárja le magát ahogy távolodom tőle. Visszanézve rá az önirónia fintora: tényleg kicsit kacsás… Az elején abszolút kivehető a kacsacsőr, a hátulján pedig kis farkincára hasonlít a légterelő. Szerethető, kedves forma: tetszik benne, hogy nem agresszív pedig a teljesítménye alapján akár lehetne szigorúbb is. Az oldalnézet mutatja meg mennyire áramvonalas és arányos a Model Y. A Tesla név pedig már belépő a „menőség” kategóriájába. Bár a formája évek óta csak most esik át egy ráncfelvarráson, a minőségi változás már ebben a kifutó szériában is tetten érhető.
Maga a flow
A telefonos applikáció a kilincs érintésével nyitja az autót. A fékpedált érintve az autó menetkész, a navi beáll és egy pillanatnyi fennakadás sincs az elindulásunk maga egy gördülékeny folyamat. A beltér hangsúlyos eleme a központi kijelző, amely pillanatok alatt kitapasztalható és rendkívül gyorsan reagál minden rezdülésünkre. Ezt a rendszert elnézve csak azt nem értem miért nem ilyen minden autóban. A tolatókamera képe tűéles, a „névtelen” hangrendszer pedig olyan kristálytisztán szól, hogy a prémium vetélytársak többsége elszégyelheti magát mindenféle márkanévvel felcímkézett hifi rendszerével. Öblös pakolóhelyeket rejt a középkonzol szinte minden elrejthető a kíváncsi szemek elől. Könnyű helyet találni a hatalmas kulcscsomómnak, a sapkának a gyerek gyümi püréjének, elöl és hátul is bélelt palacktartók az ajtókban, szóval az amerikaiak tudják: mindennek is kell a hely.
Heten, de hogyan?
A hátsó üléseken kényelmesen lehet terpeszkedni, ráadásul ebben a modellben sínen húzogatható előre-hátra. Egy billentés és feltárul a harmadik üléssor, amely 2 gyerkőc számára ideális egy extra pohártartó kíséretében. Az ereszkedő tetővonal ezt a helyet nem teszi éppen bálteremmé. Az egész utastér felett végighúzódó üvegtető még mindig káprázatos, letisztultsága ellenére extravagáns a beltér.
Indul a hullámvasút, kapaszkodj!
Ha mindez még nem lenne elég, akkor elindulva az 514 lóerős négykerék meghajtású Teslával újabb döbbenet ér minket: az 5 másodperc alatti 0-100-as gyorsulás. Elemi erővel ugrik meg az autó, a gyerekek felkacagnak, a szorongósabb anyukák sikítófrászt kapnak. Nem csoda, ez a gyorsulás eddig csak a sportautók kiváltsága volt és most itt van egy családi hétülésesben. Komolyan úgy érezzük magunkat, mint egy repülőgép felszállásakor. Azért nem kell megijedni tőle, az ereje uralható, rezzenéstelen a kanyarokban és ha akarjuk „chill módban” kiegyensúlyozottan krúzolhatunk.
Elég jó a kifutó modell?
A Tesla Model Y rendkívül csendes, halk az utastér. Korábbi kritikákra hallgatva a Tesla a most megjelenő modelfrissítéssel még javított a menetkomforton, bár szerintem ez is nagyon rendben van. Nem egy légrugós hajó, de nem volt zavaróan kemény a futóműve. A kormányzása könnyed, pontos és azonnal reagál az autó minden mozdulatomra. Nagyon kényelmes közlekedni vele. A bődületes erő pedig jól jön egy-két besorolásnál: nincs olyan, hogy nem enged be, mert otthagyod állva… Az előzés is pillatok alatt befejezhető, aki pedig szereti a gyorsulást annak mosolyt csal az arcára egy ovi menet is ezzel az autóval.
Mennyit megy el?
Nagyon kerek a képlet, ha elektromos autóról van szó csupán az országos töltő infrastruktúra hagy még némi kívánnivalót maga után. Letesztetük, a Model Y Long Range változata 130 km/h autópályás tempó mellett 360 km-t tud megtenni még így a téli hidegben is. Nyáron ez lehet több is, városban vagy lassabb tempóval pedig reális az 500 megtehető kilométer.
A tesztelt összkerékhajtású long range 7 üléses (kifutó) modellnek az ára 22 millió környékén van. Ha egy szintén hosszított hatótávú, de 5 üléses ugyanígy full extrás modellt szeretnénk, azt 21 millió környékén megkapjuk, bár jelenleg naponta változnak az árak a hivatalos honlapon.
Jótékonyságot rejtő csomagtartó
Majd elfelejtettem. A csomagtartó brutálisan nagy összesen 854 literes. Még a harmadik üléssor mögött is marad egy középkategóriás autóban megszokott hely. A teret még a padló alatti hatalmas üreg növeli, arról nem is beszélve, hogy a Tesla orrában is akad egy jó nagy rekesz. Elképesztő a térkihasználás, ezt tanítani kéne. A sok hely akkor is jól jön, amikor például adományt viszünk a Tündérpakk-nak, akik személyesen juttatják el a rászorulóknak. Sajnos már csak pár hónapig, pedig ilyen tettrekész emberekből kéne több!