CUPRA a mindennapokra – sportos Tavascan vagy kompakt Born?

Társszerzőnk Spuriga Dóra, a Pöttyöslabda.hu tulajdonosa készítette ezt a tesztünket, aki elkötelezett az elektromos autózás mellett és két gyermekes édesanyaként abszolút pontos képet lát arról mit kell teljesítenie egy ilyen járműnek a hétköznapokban.

Az elektromos autózás számomra már régóta a mindennapok része – hét éve vezetek villanyautót. Éppen ezért, amikor új modelleket tesztelek, nem a technológiát és az elektromos hajtás jövőjét keresem bennük. Sokkal inkább azt figyelem, hogy nőként, anyaként, a hétköznapi életben mennyire válik szerethető társammá egy-egy autó. Ezúttal a CUPRA két teljesen elektromos modelljét, a Tavascant és a Bornt próbálgattam egy-egy héten át. Mindkettő izgalmas élményt nyújtott, de egészen eltérő karakterrel – és nem titok, hogy az egyik sokkal közelebb került hozzám.

Tavascan VZ 4Drive: teljesítmény prémium köntösben

Már az első pillanatban egyértelművé vált, hogy a Tavascan nem akar beleolvadni a tömegbe. Az orrán végigfutó, világító CUPRA-logó, a hátsó fénycsík és a merész vonalvezetés mind azt sugallják: ez nem egy átlagos elektromos SUV. Az utastérben folytatódik a karakteres dizájn – határozott formák, prémium anyaghasználat, és az a jellegzetes CUPRA-hangulat, amit nehéz szavakba önteni, de azonnal érezhető, amint beülünk.

Az általam tesztelt VZ 4Drive változat két elektromotort kapott, összesen 340 lóerővel és összkerékhajtással – így nem volt kérdés, hogy ha rálépek a gázra, azonnal megindul. A 0–100 km/h-át 5,6 másodperc alatt teljesíti, ami már önmagában is élvezetes vezetési élményt ígér. A futómű szépen kisimítja az úthibákat, a kormányzás precíz, ugyanakkor érezhető, hogy egy több mint kéttonnás autóról van szó. A DCC adaptív futómű és a progresszív kormányzás sokat segít abban, hogy a méretei ellenére is könnyedén irányítható maradjon. Az árak 18 752 820 Ft-tól indulnak.

Családi szempontból is jól vizsgázott: az utastér tágas, hátul is kényelmes, az 540 literes csomagtartó pedig bőven elég egy nagybevásárláshoz vagy akár egy hosszabb nyaraláshoz. Az elektromosan nyíló csomagtérajtó különösen praktikus, ha tele van a kezünk. Ami kevésbé tetszett: egy ilyen árkategóriájú autónál már elvárható lenne az elektromos ülésállítás. A középső érintőképernyő látványos, de vezetés közben néha túl sok figyelmet igényel, és néhány műanyag elem nem hozza a prémium szintet. Ami viszont meggyőző: a sportos, modern beltér, a dinamikus gyorsulás, és az, hogy a Tavascan egyszerre kényelmes utazóautó és látványos megjelenésű modell. A WLTP szerinti hatótáv kb. 500 km, de a valóságban inkább 400–450 km-rel lehet számolni – ami egy balatoni oda-vissza útra is bőven elegendő.

CUPRA Born – kompakt méret, meglepő tudás

A Born a CUPRA első teljesen elektromos modellje, és bár kompakt méretű, karakterben semmit sem veszít a nagyobb testvérhez képest. A széles vállak, az éles LED-fényszórók és a rengeteg rézszínű részlet mind azt üzenik: ez nem egy átlagos városi villanyautó. Az általam tesztelt e-Boost változat 231 lóerőt kapott, hátsókerék-hajtással és 58 kWh-s akkumulátorral. Nemcsak városi környezetben, hanem országúton is élmény vezetni: stabil, fordulékony, és ha kell, határozottan előz. A futómű sportos hangolású, mégsem kényelmetlen, és a vezetési élmény gyakran mosolyt csalt az arcomra.

Családi szempontból a Born meglepően tágas – elöl és hátul is kényelmesen el lehet férni, ami egy kompakt kategóriás autótól kellemes meglepetés. A 385 literes csomagtartó persze kompromisszumot kíván, főleg a Tavascanhoz képest, de városi környezetben ez a méret inkább előny: könnyebb vele parkolni, szűk helyekre beállni. A tolatókamera és a parkolóradar alapból segítenek, a fordulókör pedig kifejezetten jó. Árban a Born kedvezőbb pozícióból indul: a hivatalos alapár 17 217 390 Ft.

Ami különösen tetszett: a kompakt méret ellenére tágas beltér, könnyű manőverezhetőség, dinamikus vezethetőség és a modern infotainment rendszer. Ami hiányzott: itt is jól jött volna az elektromos ülésállítás, és hosszabb utazásoknál a csomagtér korlátozottabb lehet. Hatótáv tekintetében az 58 kWh-s akkumulátor WLTP szerint körülbelül 425 km-t tud, de vegyes használatban inkább 300–350 km-rel érdemes számolni. Városban ez több napra is elegendő, hosszabb utakra pedig kényelmesen tervezhető. A nagyobb, 77 kWh-s változat ennél jóval többet tud – akár 550 km feletti WLTP hatótávval.

Melyiket választanám?

Mindkét modellnek megvan a maga varázsa, de ha saját használatra nálam a Born lenne a befutó. Kompaktabb, kedvezőbb árú, könnyebb vele parkolni, és jobban illeszkedik a városi életformámhoz. A Tavascan lenyűgöző, látványos és erőteljes – igazi státuszszimbólum –, de inkább azoknak való, akik gyakran utaznak hosszabb távokra, nagyobb csomagokkal vagy családdal.

A CUPRA mindkét modellnél megmutatta, hogy lehet egyszerre sportos és prémium, miközben nem válik unalmassá. Ha eddig nem figyeltél fel a márkára, most itt az ideje: a CUPRA-t ugyanis nemcsak dizájnban, hanem vezetési élményben is komolyan kell venni az autók piacán.

Tesztünk a Pöttyöslabda.hu tulajdonosával, Spuriga Dórával készült, aki kétgyermekes anyaként és évek óta elektromos autózásban jártas sofőrként ad hiteles képet az autókról.

További infók és konfigurátor: https://www.cupraofficial.hu/

A MOONCITY Budaörs Elektromos Autó Tesztközpont 2025 júniusában a Porsche Hungaria új szolgáltatásaként nyílt meg, amely lehetőséget ad az elektromos autók és az egész elektromos ökoszisztéma gyakorlati megismerésére. A tesztvezetés során az érdeklődők részletes tájékoztatást kapnak az autókról és töltési megoldásokról, akár hosszabb, önálló tesztelésre is lehetőség van. A központ célja, hogy segítse a hazai elektromobilitás elterjedését, és választ adjon az autóválasztással, használattal kapcsolatos kérdésekre, előítéletek nélkül. Az érdeklődők a www.moon-power.hu/tesztvezetes oldalon jelezhetik szándékukat a tesztvezetésekre.

Promóció

CUPRA a mindennapokra – sportos Tavascan vagy kompakt Born?