Meghalt Jean-Paul Belmondo, a színészlegenda 88 éves volt

Írta:
Drive Me Baby

Nyolcvannyolc éves korában meghalt Jean-Paul Belmondo, korszakos francia színész, producer, akinek halálhírét ügyvédje, Michel Godest közölte. „Egy ideje már nagyon fáradt volt, békében aludt el az otthonában” – nyilatkozta Godest az AFP-nek. Ez is érdekelhet: Szabó Győző megcsalta Rezes Juditot – Így hozták helyre a kapcsolatukat

A magyarok kedvence Jean-Paul Belmondo filmje, A profi

Jean-Paul Belmondo 1933. április 9-én született a franciaországi Neuilly-sur-Seine-ben. Apja, Paul Belmondo neves szobrász anyja, Sarah Rainaud-Richard pedig festőművész volt. Háttere ellenére úgy tűnt, jobban vonzza a sport világa, mint a művészet, így fiatalkorában ökölvívóként is kipróbálta magát, mielőtt színészi pályára lépett volna.

Jean-Luc Godard Kifulladásig (1960) című filmjével egy csapásra ismert színész lett. Az 1960-as évektől kezdve egyre több szórakoztató produkcióban vállalt főszerepet, s ragaszkodott ahhoz, hogy kaszkadőr nélkül, személyesen hajtsa végre a legveszélyesebb akciókat is. Magyarországon, ahogy Franciaországban is, kultuszfilmnek bizonyult A profi (1981) című alkotás – természetesen kizárólag Garas Dezső eredeti szinkronjával.

A színész húszévesen, 1953. december 4-én házasodott először. Első feleségétől, Elodie Constantintól három gyermeke született: Patricia, Florence és az autóversenyzővé lett Paul. 1965-ös válásuk után Ursula Andress lett Belmondo élettársa, majd 1971-től az olasz Laura Antonellivel volt együtt. 2002. december 29-én feleségül vette a nálánál évtizedekkel fiatalabb Nattyt (Nathalie Tardivelt), 2003. augusztus 13-án lányuk született, akinek a Stella nevet adták.

Ezeket a cikkeket se hagyd ki:

Forrás: Wikipédia

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Mission Matcha és Cold Press Carrera: már a kávészünetet is a Porsche tervezi

Egy Carrera hideg habbal, vagy inkább egy kókuszvizes Mission Matcha? A Porsche körül most azok…

2026. 11. 08.
  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.