Sztárok és szakértők élőben az online bántalmazásról

Írta:
Drive Me Baby

A cyberbullying, vagyis az online bántalmazás az egyik legkomolyabb veszély, ami a gyerekeket a fejlett világban, így Magyarországon is fenyegeti. A netes abúzus tragédiához, valamint súlyos traumákhoz vezethet, amelyek megkeserítik a gyermek, a család és közössége egész későbbi életét. A helyzetet nehezíti, hogy a gyermekvédelmi rendszer nem, vagy gyakran nem időben ismeri fel az online bántalmazást, és így nem, vagy csak késéssel tud beavatkozni. A bűncselekmény nehezen bizonyítható, az elkövetők gyakran felelősségre vonás nélkül élik tovább az életüket, áldozat egyáltalán nem tud, vagy mer segítséget kérni.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és az UNICEF Magyarország a Generali támogatásával kampányt indított, hogy felhívja a figyelmet az internetes zaklatás jelenségére és arra, hogy elérhető segítség a Kék Vonal által biztosított 116111-es ingyenes telefonszámon. A #nemvagyegyedül kampányból a felnőttek is megtudhatják, hogy miért nagyon veszélyes a cyberbullying. Többek között ezek miatt:

1. Nem lehet elválasztani egymástól az online és a valós világot

Ami a digitális térben történik, legalább annyira fáj és traumatizál, mint ami a fizikai környezetben. Gyakran az online bántalmazás a valódi bántalmazás kísérője: akit például csúfolnak az iskolában, azt gyakran a közösségi médiában is szekálják.

A cikk a következő oldalon folytatódik. 

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.