Szuper lett a kijelző

A kompakt egyterűek szegmensében elsőként elérhető a 100%-ban digitális, 10 hüvelykes HD kijelző, amely a PEUGEOT legfrissebb grafikai univerzumának szellemében jeleníti meg az információkat. Ráadásul teljes egészében személyre szabható, igény szerint megjeleníthetjük a navigációt, az elektromos energia áramlásának alakulását, a vezetést segítő rendszereket stb. Megújult az analóg műszerfal is, elsősorban azért, hogy az elektromos üzemmóddal kapcsolatos információkat megjelenítse. Külön kijelzőn figyelhetjük a fogyasztás alakulását, illetve az energia visszanyerésének folyamatát, külön kijelző mutatja a hűtő- és fűtőrendszerek energiafogyasztását és színes kijelző jeleníti meg a hátralévő hatótávot.

peugeot elektromos rifter

Kívülről kompakt, belülről tágas az elektromos Rifter

Az új PEUGEOT e-RIFTER külső méreteit tekintve kompakt, belső helykínálata viszont maximális, mivel az akkumulátor a padlólemez alatt kapott helyet, így egyáltalán nem csökkenti az utastér méretét. Az autó magassága nem haladja meg a 190 cm-t, aminek köszönhetően a parkolóházak többségébe nyugodtan behajthatunk vele. Mindkét karosszériaváltozat elérhető 5 és 7 üléssel is. A hátsó ülések könnyedén a padló síkjába dönthetők. A teljesen vízszintesre ledönthető első utasülésnek köszönhetően a hosszú tárgyak szállítása is egyszerű feladat.

rifter 2021

A PEUGEOT e-RIFTER csomagtere az 5 személyes változatban, kalaptartó alatt mérve 775 liter. A hosszú változatban, ledöntött ülésekkel, tetőig mérve pedig akár 4000 liter is lehet. Számos tágas és könnyen elérhető tárolási lehetőség kínálkozik az utastérben, ezek össztérfogata egyes verziókban a 186 litert is elérheti. Találunk tárolókat a középkonzolon, a tető alatt, az ajtókban, az első és a hátsó üléssorban, valamint a csomagtérben is. A modell vontatási kapacitása nem változott: akár 750 kg-os vontatmányt is szállíthatunk vele.

Vezetést segítő rendszereket széles kínálata

Kulcs nélküli nyitás-zárás-indítás, vezeték nélküli telefontöltő, visszagurulás-gátló, ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer, holttér-figyelő rendszer, vontatmánystabilizáló – csak pár, az új elektroms Rfter vezetéstámogató rendszerei közül. Az autó 4 felszereltségi szinten lesz elérhető, és a Peugeot Store felületen, azaz a márka első 100%-ban online értékesítési csatornáján is meg lehet vásárolni.

kék elektromos rifter

Az új PEUGEOT e-RIFTER Európában 2021 második félévében lesz kapható. A modell Spanyolországban, Vigóban készül.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2