Miközben sokan temették a klasszikus, nagy teljesítményű benzines sportmodelleket, a frissen kiszivárgott fotók alapján úgy tűnik, az RS-vonal még korántsem adta fel. A 2026-os Audi RS 5 plug-in hibrid hajtással érkezik, és nemcsak a villanyosítás miatt lehet érdekes, hanem azért is, mert komoly izomerőt ígér.
A képek több forrásból kerültek elő, köztük az Audi Club publikálta a legátfogóbb galériát. Az biztos, hogy az RS 4 Avant 2026-ban búcsúzik, helyét pedig az új RS 5 veszi át – liftback és Avant (kombi) kivitelben is.
Az álcázott prototípusokon jól látható a bal hátsó sárvédőn elhelyezett töltőnyílás – ez egyértelműen plug-in hibrid rendszerre utal. Hasonló megoldást már láthattunk az Audi A5 e-hybrid quattro esetében, amely a 2.0 TFSI motort kombinálja egy, az S tronic váltóba integrált elektromos egységgel.
Az RS 5 azonban szintet lép: a jól ismert 2.9 literes, bi-turbó TFSI erőforrás kerül a középpontba. Korábban ez a motor az RS 4 Avant 25 years limitált szériában 464 lóerőt tudott, 600 Nm nyomaték mellett. Az új, Euro 7 normának megfelelő változat esetében elképzelhető némi teljesítménycsökkenés – ahogy azt a BMW M5 és az BMW XM Label esetében is láthattuk.
A különbséget azonban az elektromos rásegítés kompenzálhatja. Az A5 e-hybrid quattro elektromos egysége 105 kW (kb. 141 lóerő) teljesítményre képes, így az RS 5 összteljesítménye bőven a szegmens élére kerülhet. Összehasonlításként: a kifutó Mercedes-AMG C 63 S E PERFORMANCE 671 lóerőt tudott csúcsteljesítményen. Ha az Audi jól számol, az RS 5 lehet a kategória egyik legerősebb sorozatgyártású PHEV modellje.
A kiszivárgott fotók alapján az új RS 5 látványosan elkülönül az S5-től:
A dupla küllős könnyűfém felniken nagy teljesítményű nyári gumik feszülnek, az utastérben pedig integrált fejtámlás sportülések, Alcantara borítású kormány piros RS gombokkal és karbon hatású betétek fokozzák a hangulatot. A hivatalos bemutatóra még várni kell, de az már most látszik: az RS 4 távozásával nem gyengül, hanem új korszakba lép az RS 5.
Úgy tűnik, a Toyota végre komolyan ráfordult arra az útra, amelynek végén egy igazi, nagy…
Tavasszal egy teraszon elfogyasztott kávé, egy hosszabb beszélgetés a parkban vagy egy esti sörözés könnyen…
Látványos piaci erősödés rövid idő alatt Az autóvásárlás ma már jóval többről szól, mint egy…
A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…
Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…
Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…