női cipők

A tavaszi cipők korszaka beköszöntött. Igen! Még akkor is, ha jelenleg ennek nyomát sem érzékeljük. Valóban, a tél kitart, és bár pár hétig úgy tűnt, ideje korán megérkezik a várva várt felmelegedés, egyelőre a zimankóé a főszerep. De csillagászati és divatértelemben közeleg a következő szezon, egyúttal a váltás. Ami színpompás újdonságokat ígér!

Mi jellemzi a tavaszi szezont?

Egyetlen szóval összefoglalva a sokszínűség. A tavaszi cipők nem pusztán azért az új korszak hirdetői, mert vékonyabb anyagból készültek, vagy éppen könnyebben átáznak. Azért annyira szívmelengetőek, mert végre árnyalatokban pompáznak. Vége a tél zordságának, a sötétségnek, a fekete, a szürke és a barna hatalmának. Nincsen azzal semmi baj, hogy a fogakat vacogtató mínuszokban ezek azok a színvariációk, amik elsőbbséget élveznek. Egyrészt kétségtelenül praktikusak, különösen sáros, vizes, nyálkás időben. Másrészt némileg alkalmazkodnak a sötétség generálta színtelenséghez. Na, de a tavasz maga a rügyező, kicsattanó, üde élet, ami telve van pezsgéssel, pulzálással és nem meglepő módon színkavalkáddal.

tavasz női cipő

Na ez az a sokszínűség, amit a 2022-es szezon kínál. Mondhatnánk, hogy ez óriási durranás, de valójában ez a minimum, ami a tavaszi kollekcióktól elvárható. S ahogy az a CCC széles spektrumot bejáró termékpalettájában látható, a gyártók hozzák is az elvárhatót. Meg annál sokkal többet. A színek variáltsága elképesztő. Olyan árnyalati gazdagság érhető tetten, ami példa nélküli. Ez az a színesség, amire titkon vagy nyíltan mindenki vágyik. Különösen a sötétbe boruló, zord hónapok után.

A vízlepergetéstől akkor tavasszal el lehet búcsúzni?

Nem. Akadnak valóban a kínálatban olyan alternatívák, amelyek szövete pillanatok alatt el- és átázik. Ezek a modellek napfényes időben ideális választások. Viszont arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a tavasz szeszélyes és bőven tartogat meglepetéseket. Reggeli, talajmenti fagyokat, markáns esőzéseket, bőr alá bebújó szélviharokat. Szóval magától értetődik, hogy a bőr verziók létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Illetve az egyéb, nagy ellenállóságú anyagok is jöhetnek, amik strammságot borítékolnak még a legzordabb körülmények között is.

női cipő

Van új a nap alatt?

Valójában nincsen. A divat évtizedek óta ugyanazokat az elemeket ismétli, bár az igaz, hogy mindig kicsit felújított köntösben. A topánkák, balerinák népszerűsége hosszú évek óta töretlen, így aztán nem meglepő, hogy a tavaszi cipők között fő helyet foglalnak el. Ezeket a típusokat sokan csak próbálás után tudják megvenni, így a CCC országszerte elérhető üzletei tökéletes választások. Ugyanakkor a félcipők, valamint természetesen a sportos alternatívák akár online is könnyedén megrendelhetőek.

A lényeg, függetlenül a konkrét modelltől a mindenkori kényelem biztosítása. A többiről a gyártók gondoskodnak. Tehát a divatosság például egyetlen másodpercig sem lehet kérdéses. És hogy mikor jön el a vásárlás ideje? Most! Mert bár még deresek a hajnalok, de hamarosan, váratlanul ébred fel a természet, amire jó ötlet felkészülni!

Támogatott tartalom.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •