10 egyszerű dolog, aminek feltétlen a kocsidban a helye

Írta:
Drive Me Baby

Összeszedtünk 10 „apróságot”, ami nélkül jobb, ha holnap már nem is indulsz útnak. És most lépjünk ki a klasszikus papírzsepi, forgalmi, biztosítási papírok háromszögből, ezek alap dolgok. Ha mégsem, akkor tedd be őket gyorsan, aztán még az alább felsorolt 10 dolog is kerüljön bele a kocsiba!

1. Napszemüveg

Életmentő. Különösen akkor, ha te is olyan szerencsés vagy, hogy az autó napellenzője az esetek 90%-ban kb. semmit sem ér. (Hogy miként védekezhetsz vezetés közben a vakító napfény ellen, arról itt olvashatsz.) Plusz pont jár neki azért, mert a szemünk alatti karikákat is elrejthetjük vele és a napi szettünket is feldobja. Előbbi persze csak akkor érvényes, ha kültéren vagyunk. Amint belépünk valahova, vagy például mélygarázsba hajtunk be, toljuk fel a fejünkre. Minőségi darabot válasszunk, kifejezetten vezetéshez is ajánlott lencsével.

2. Váltócipő

Előfordulhat, hogy napközben feltöri a lábadat a magassarkú, és ekkor már csak egy kényelmes sportcipőben esik jól a vezetés. Sőt, vannak, akik kifejezetten csak egyféle cipőben tudnak és szeretnek vezetni – náluk mindig ott lapul az autóban a váltócipő. Arról, hogy milyen például magassarkúban, sportcipőben, vagy éppen bakancsban vezetni, készítettünk egy érdekes videót, nézd meg itt:

3. Esernyő, esernyő és esernyő!

Alapdolog, profibbak mindjárt kettőt is tartanak. Egy összecsukhatót elöl, egy nagyobbat a csomagtartóban. És sose felejtsd el visszatenni, miután kiszálltál és bevitted megszárítani.

4. Sminklemosó kendő

Ha voltunk olyan feledékenyek, hogy az esernyő kimaradt és jól eláztunk, vagy csak sírtunk egy nagyot örömünkben/bánatunkban, akkor másodpercek alatt eltüntethetjük a nyomokat. Még mindig inkább smink nélkül jelenjünk meg, mint szétfolyt szemfestékkel. Aki mindig a táskájában hordja az egész sminkfelszerelését, arra ez a pont nem vonatkozik. Csak a táskád ne hagyd otthon!

További hasznos dolgok az autódba a következő oldalon!

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Hogyan találjuk meg a számunkra legjobb autóillatosítót?

Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…

2026. 06. 11.
  • Autók

Vezetés papucsban és fürdőruhában? Eszedbe ne jusson!

Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…

2026. 06. 11.
  • Autók

Megérkezett Magyarországra az elektromos Mercedes-Benz GLC: már rendelhető a GLC 250 electric és a GLC 300 4MATIC electric

Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…

2026. 06. 11.
  • Autók

Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3 – győzelemmel tért vissza a Gamota Racing a Slovakia Ringen

Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3, és nem is akárhogyan…

2026. 06. 10.
  • Aktuális

A nyár slágerei: ehető növények, mini dzsungel és wellness élmény a teraszon

A terasz és a kert a nyári napok egyik központi helyszíne: akár szabadtéri nappaliként, mini…

2026. 06. 10.
  • Autók

Kia PV5 Passenger: megérkeztek a 6 és 7 üléses elektromos családi és shuttle modellek

A Kia a PV5 Passenger új, 6 és 7 üléses változataival tovább bővíti Platform Beyond…

2026. 06. 10.