Zabbal és árpával csökkentheted a koleszterinszinted

Írta:
Drive Me Baby

A bolognai Sant’Orsola-Malpighi Egyetemi Kórház és az Olasz Táplálkozási Alapítvány kutatóinak klinikai vizsgálata bebizonyította, hogy a zabban található béta-glükán csökkenthetik a „rossz koleszterin” szintjét a vérben.

A rossz koleszterin is csökkent a zab hatására

A több mint 80 résztvevő bevonásával lefolytatott vizsgálat során kiderült, hogy napi három gramm zabból származó béta-glükán elfogyasztásával a kutatás alanyainak alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL) koleszterinje mindössze négy hét alatt átlagosan 12 százalékkal csökkent. Nyolc hét alatt pedig ez a szám a 15 százalékot is elérte. Mindez azért fontos, mert az LDL – ami “rossz koleszterin” néven híresült el, és a test koleszterinszintjének nagy részét kiteszi – magas szintje növelheti a szívkoszorúér-betegségek kockázatát. A vizsgálatot 48 nő és 35 férfi közreműködésével végezték. A kutatás elején minden résztvevő koleszterinszintje közepesen magas volt. A szívkoszorúér-betegségre való hajlamuk pedig alacsony és átlagos. Emellett közös jellemzőjük, hogy mediterrán étrendet folytattak.

A zabból finom zabkását vagy palacsintát is készíthetsz; fotó: Freepik

Zab és árparostokkal az egészségért

A béta-glükánok a zabban és árpában található legfontosabb rostok, amelyek bizonyos étrendkiegészítőkben is megtalálhatóak. A kutatás eredményeire reagálva, Romeo Cazanescu országigazgató elmondta: „A béta-glükánok hatékony és biztonságos módon képesek csökkenteni a koleszterint azoknál, akik enyhe, vagy mérsékelt koleszterinszinttel rendelkeznek. Beleértve a viszonylag fiatalabb korosztály képviselőit is.” A WHO jelentése szerint Európában a 25 év feletti felnőttek 54 %-a rendelkezik magas koleszterinszinttel. Ez globálisan a legmagasabb érték.

A vizsgálat eredményeit a “Nutrients” tudományos lap publikálta. A kutatásról készült összefoglaló videót pedig itt tudod megnézni.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.