Készségfejlesztő memória játékok

Előfordul, hogy a gyerek vizuális memóriáját szükséges fejleszteni ahhoz, hogy az iskolai évek zökkenőmentesen induljanak. Ehhez ma már rengeteg eszköz, játék áll rendelkezésünkre.

Memóriajáték

Az első játékhoz csupán néhány képre lesz szükség, amelyeket egymás mellé helyezünk egy adott sorrendben. A gyerek feladata ezeknek a képeknek a megjegyzése, majd összekeverés után újból sorba rendezni azokat. A feladatot a képek számának megnövelésével nehezíthetjük, vagy akár azzal, ha csupán szóban mondjuk el a kártyák sorrendjét és úgy kell sorba rendeznie mindazt.

Játék az építőkockákkal

készségfejlesztő játékok
(Fotó: Kireyonok_Yuliya/Freepik)

Az építőkockák szinte minden lakásban megtalálhatók, ahol gyerek van, így kézenfekvő ezeknek a használata. A gyerek feladata a megadott képen látható ábra felépítése az építőkockákkal. A kitűzött feladat egyszerűnek tűnik, mégis remekül fejleszti a gyermek vizuális memóriáját és térlátását.

Kincskeresés

Ennél a játéknál gyűjtsünk össze több különböző tárgyat, majd hagyjuk hogy a gyerek megjegyezze őket. Ezt követően rejtsük kendő alá a “kincseket”, vegyünk ki közülük egyet és mutassuk meg újból a maradt kincseket a gyereknek. Az ő feladata lesz kitalálni, hogy melyik kincs hiányzik.

Forrás: Életforma

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2