Először tesztelték utasokkal a hyperloop futurisztikus közlekedési rendszert a nevadai sivatagban, Las Vegas közelében vasárnap délután – írta a BBC hírportálja. Az elképzelés szerint a közlekedési rendszer csöveken keresztül, légpárnákon lebegő kapszulákban utaztatná az embereket vagy árukat rendkívül nagy, akár 1000 km/órás sebességgel. Elon Musk szerint ez az új szállítási rendszer a közúti, vasúti, vízi és legi közlekedés után az ötödik önálló rendszer lenne.
A Virgin Hyperloop cég két munkatársa egy 500 méter hosszú tesztszakaszon utazott 15 másodpercen keresztül, elérve az óránként 172 kilométeres sebességet. Ez azonban csak töredéke annak az óránkénti több mint ezer kilométeres sebességnek, amit a Virgin el akar érni. Ha ez sikerül, akkor a Hyperloop képes lesz megtenni az Abu-Dzabi – Dubaj távot, a jelenlegi több mint 60 perc helyett, mindössze 12 perc alatt.
Nem a Virgin Hyperloop az egyetlen cég, amelyik a koncepció megvalósításán dolgozik, de eddig csak ők teszteltek utasok részvételével. „Mind lelkileg, mint fizikailag jó érzés, egyikünk sem lett rosszul, egyáltalán nem éreztük magunkat hullámvasúton. A gyorsulás persze intenzívebb volt, mint ha hosszabb úton kellett volna elérni ezt a sebességet” – számolt be az élményről közvetlenül a teszt után Sara Luchian, a cég egyik igazgatója, a két utas egyike. Az útra szkafander helyett egyszerű farmert és pulóvert viseltek.
A következő oldalon megtudhatod, mi köze van Elon Musknak a hyperloophoz.
Oldal: 1 2
Forgalomba állt Budapesten a 2300-as pályaszámú CAF-villamos, amellyel százra nőtt a főváros számára beszerzett rövid…
Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt…
Budaörsnél még a CUPRA Raval volánjánál ültünk, Győrben már egy elektromos hajtás összeszerelésén dolgoztunk. Az…
Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni,…
Szeretem, amikor egy cikk megírása nem izzadságszagú. A ŠKODA Enyaqról ugyanis nagyon könnyű jót írni.…
Elkezdődött az idei cyclocross szezon, amit már nagyon vártunk! Ezt a sportot lehet nagyon szeretni,…