Megvannak a Virágos Magyarország verseny győztesei

Írta:
Drive Me Baby

Kihirdették a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által az idén rendhagyó módon a lakosság számára meghirdetett Virágos Magyarország verseny győzteseit. A legszebb kertek, illetve legszebb balkonok kategóriákba összesen közel 2500-an pályáztak, mindkét kategóriában 11 díjat ítéltek oda – közölte a turisztikai ügynökség az MTI-vel.

A közönségszavazás nyertese az előkertek kategóriában: Tóthné Vattamány Andrea, Nyíregyháza (Fotó: Virágos Magyarország/Facebook)

A „Virágos balkonok, virágos kertek” kiírás országszerte hatalmas népszerűségnek örvendett, mindkét kategóriában az összes megyéből érkezett pályázat. A legszebb kertek kategóriában Pest megye, Budapest, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megye volt a legaktívabb. A legszebb balkonok kategóriában a fővárost Pest és Győr-Moson-Sopron megye követte a nevezők számában. A versenyre a közösségi médiában is nagy figyelem irányult: a Virágos Magyarország Facebook oldalán zajló közönségszavazáson mintegy 16 600 szavazat érkezett a különböző pályázatokra.

A legszínesebb növénykavalkád díj nyertese az előkertek kategóriában: Németh Zoltán, Siófok (Fotó: Virágos Magyarország/Facebook)

Bálint gazda emlékdíjakat is kiosztottak

A tájékoztatás szerint a három legszebb előkert, illetve legszebb balkonkert mellett díjazták például a legszínesebb növénykavalkádot, a legkisebb vagy a legharmonikusabb balkonkertet, a legromantikusabb előkertet és a leginkább fenntartható megoldásokat. A nyertes kertek és balkonok megtekinthetők a Virágos Magyarország Facebook oldalán.

Egy-egy Bálint Gazda emlékdíjat is odaítéltek Magyarország kertésze, a verseny egykori zsűritagja tiszteletére, aki az idén hunyt el életének 101. évében. Az emlékdíj az olyan pályázatokat díjazta, amelyek a dísznövények és a gyümölcsök, valamint a zöldség-, illetve fűszernövények együttélésére építettek.

A Bálint Gazda díj nyertese balkon kategóriában: Némethné Szarvas Kata, Budapest (Fotó: Virágos Magyarország/Facebook)

Az első három legvirágosabb balkont és előkertet 150 ezer forintos kertészeti utalvánnyal jutalmazták. A 8-8 különdíjas pályázat 100 ezer forint értékű kertészeti utalvánnyal gazdagodott. A közönségszavazás 3-3 kategóriagyőztese is 100 ezer forint értékű kertészeti utalványt nyert, illetve mindkét kategória szavazói között 3-3, egyenként 25 ezer forint értékű utalványt sorsoltak ki – közölte az MTÜ.

Forrás: MTI

Drive Me Baby

Friss

  • Kipróbáltuk

Berlinben teszteltük a BYD Dolphin G DM-i-t

Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…

2026. 06. 12.
  • Utazás

Így nyaral a magyar: sokan túlköltekeznek a vakáció alatt

A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…

2026. 06. 12.
  • Autók

Utolsó pillanatban finomhangolták a céges elektromosautó-támogatási programot

A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…

2026. 06. 12.
  • Autóvilág

Hogyan találjuk meg a számunkra legjobb autóillatosítót?

Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…

2026. 06. 11.
  • Autók

Vezetés papucsban és fürdőruhában? Eszedbe ne jusson!

Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…

2026. 06. 11.
  • Autók

Megérkezett Magyarországra az elektromos Mercedes-Benz GLC: már rendelhető a GLC 250 electric és a GLC 300 4MATIC electric

Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…

2026. 06. 11.