Mostmár biztos, hogy Várkonyi Andrea visszatér a TV2-re

Írta:
Drive Me Baby

Április 9-én ismét jelentkezik a TV2-n a CSR Hungary-díjas Neked énekelek, melynek műsorvezetői idén is Várkonyi Andrea és Stohl András lesznek. Ezt látnod kell: Stadionban lépett fel az ukrán kislány, aki korábban egy óvóhelyen énekelte a Jégvarázst

A Neked énekelek idén az Ukrajnából menekülőknek gyűjt pénzadományt

A többórás zenés műsor valamennyi előadója díjazás nélkül vállalta, hogy fellépésével támogatja a kezdeményezést. Az est folyamán olyan népszerű művészek adják majd elő dalaikat, mint Bereczki Zoltán, Charlie, Dallos Bogi, Keresztes Ildikó, Majka és Curtis, Oláh Ibolya, Pápai Joci, Tóth Gabi, Szikora Róbert és Wolf Kati. Az Adományközpontból pedig Ördög Nóra és Till Attila jelentkezik, náluk lehet licitálni a Kovács Ákos által felajánlott gitárra is.

Két testvérpár is fellép majd, Király Linda és Király Viktor, valamint a Vastag fivérek, Csaba és Tamás. Kökény Attilát Rakonczai Viktor kíséri majd, Törőcsik Franciska pedig Ember Márkkal duettezik. Az este folyamán két együttes is színpadra lép, az Ismerős arcok, valamint a Kowalsky meg a Vega. Végül egy megható közös produkcióval készül Az ének iskolájából megismert, mára fiatal felnőtté cseperedett ungvári énekesnő, Sztojka Vanessza, akit kárpátaljai gyerekkórus kísér majd.

Ezeket olvastad már?

Forrás: Neked énekelek – Tv2, Origo

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Konnektorra került a GTI: már rendelhető az elektromos sport-Polo

Ötvenéves a GTI, a Volkswagen pedig elektromos kisautóval ünnepel. Elindult az ID. Polo GTI előértékesítése:…

2026. 10. 14.
  • Autók

Új név, ugyanaz a fontos kérdés: ki vezet a Teslában?

Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…

2026. 10. 14.
  • Autók

Bemutatjuk a SUV-ok megfontolt úriemberét – Honda CR-V e:HEV teszt

A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…

2026. 10. 13.
  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.
  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.