Május 30-án újra képernyőre kerül a TV2 CSR Hungary-díjas jótékonysági gálaestje, a Neked énekelek, amin a legnagyobb hazai sztárok szórakoztatják majd a nézőket. Az adománygyűjtő gálaesten tavaly közel 35 millió forint felajánlás gyűlt össze a koronavírus frontvonalában dolgozók számára. Az idei adománygyűjtést gyermeknapon, azaz május 30-án tartják, a koronavírus árvái javára.
A járvány harmadik hullámában sajnos többszáz gyermek vesztette el egyik, vagy mindkét szülőjét. Az ő megsegítésükre hívta életre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a Regőczi István Alapítványt. A szervezet nagykorúvá válásukig támogatja a gyermekeket, támogatja őket anyagilag, amíg szakmát, vagy diplomát szereznek. A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács segítségével a felajánlások fogadása – a tavalyi műsorunkhoz hasonlóan – idén is a „Nemzeti Összefogás” vonalán, illetve számlaszámán történik. A TV2 jótékonysági műsorában érkezett felajánlások teljes egészében az alapítványhoz kerülnek.
A csatorna felkérésére a legnagyobb sztárok mondtak igen, és több olyan produkciót is láthatnak majd a nézők, amik kifejezetten erre a televíziós műsorra készültek. Színpadra lép mások mellett: Leslie Mandoki, Demjén Ferenc, Miklósa Erika Balázs Jánossal közösen adja elő az Elindultam szép hazámból című népdalt, Janicsák Veca egy különleges technikának köszönhetően énekel duettet a nemrég elhunyt Balázs Fecóval. Palya Bea partnere ezen az estén Molnár Ferenc Caramel lesz a Csillagom című dalban. Horváth Charlie Tóth Verával énekli el az Az légy, aki vagy című slágerét, Gryllus Dorka pedig Kulka Jánossal adja elő a Vigyázz a madárra című szerzeményt.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Oldal: 1 2
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…
an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…
A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…
Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…