Mi már tudjuk, ki nyerheti ma meg a ValóVilág 10-et!

Írta:
Drive Me Baby

Felpörögtek az események a villában: alig 48 órája szoros párbajon, mindössze pár száz szavazatnyi különbséggel esett ki a ValóVilág 10 nagy esélyesének tartott Bálint, tegnap pedig Moh intett búcsút a játéknak, miután Vivi fölényesen győzelmet aratott. Ezzel kialakult a döntősök névsora: Vivi, Robi és Merci – közülük lesz valaki az idei valóságshow nyertese.

Izgalmakat tartogatott a ValóVilág 10 utolsó pár napja

Nézzük, mi is történt az elmúlt egy napban. Vivi villamesterként saját magát küldte ki párbajozni, a kiválasztás után pár perccel pedig meg kellett neveznie párbajellenfelét – végül Moh-ra esett a választása. Péntek este össze is mérték az erejüket, azt pedig már előtte lehetett tudni, hogy nem lesz olyan szoros az eredmény, mint csütörtök este. A ValóVilág ugyanis Instagram-oldalán este nyolckor megosztotta az állást, ami akkor 78-22 százalékon állt, tehát az egyik játékos közel három és félszer annyi szavazatot kapott már a párbaj előtt, mint a másik. Az összefoglaló előtt, este tízkor Nádai Anikó újra megmutatta az állást, ami konkrétan ugyanennyi volt, és nem fordult meg a párbaj során. Az eredmény végül 71-29 lett, és mivel előbbit Vivi kapta, így ő mehetett vissza a villába. Moh a párbaj előtti összefoglalóban azt mondta Mercinek: „Nem tudom elképzelni, hogy ne én jöjjek vissza. Nem nagyképűségből mondom.”

Moh és Vivi párbaja (fotó: RTL Klub)

A ValóVilág tizedik évadának dobogós helyezettjei tehát Merci, Robi és Vivi. Közülük kerül ki ma este a valóságshow nyertese, aki 36 millió forinttal lesz gazdagabb.

Forrás

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Báránybőrbe bújt farkas – a Toyota Blade Master története

Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…

2026. 09. 03.
  • Autók

Céges mobilitás könnyedén – Seat Leon ST használtteszt

Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…

2026. 09. 02.
  • Autók

6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre

2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon.   Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Kimi Räikkönen fia előtt már az F1-es ajtók is nyitva állnak

Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Ezt csinálod minden reggel, de a kardiológusok szerint nem tesz jót a szívednek

an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…

2026. 09. 01.
  • Hírek

Már most brutálisan gyorsan tölt a Geely, de még rátesz egy lapáttal

A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…

2026. 09. 01.