A legtöbb útnak pontosan tudjuk az elejét és a végét. Elindulunk, megérkezünk, aztán hazamegyünk. És vannak olyanok, amelyek valahol útközben elveszítik a megszokott szabályokat. Ilyen Tallinn. A középkori utcák, a régi ipari épületek, a tengerpart és a modern városi élet furcsa keveréke már önmagában is olyan, mintha valaki egy nagy adag Csodaországot szórt volna a Balti-tenger partjára.
Egy reggel pedig én is ott találtam magam, bár arra már nem emlékeztem pontosan, hogyan kerültem oda. Csak arra, hogy egy különös, kompakt SUV állt előttem, és valami azt súgta, hogy ha beülök, nem egészen oda fogok megérkezni, ahová eredetileg indultam. Ez volt az új Yaris Cross.
2021-es megjelenése óta Európában a Toyota legkeresettebb modelljévé vált, 2025-ben pedig nemcsak Európa legkelendőbb B-SUV-ja, hanem a legnépszerűbb öntöltő hibrid modellje is lett. Több mint 200 ezer európai vásárló döntött mellette abban az évben.
De ezen a napon nem egyszerűen egy sikeres kompakt SUV-t kellett kipróbálnunk. Most Csodaországba indultunk. És mint minden valamirevaló mesében, itt is kellett valaki, aki megmutatja az utat.
Az első ajtó egy erdő közepén nyílt ki. A fák között megbúvó Haven House olyan volt, mintha valaki egy északi mesekönyv lapjáról emelte volna ki. Sötét faburkolatok, csend, természet és egy ház, ahol az idő mintha egy kicsit lassabban járt volna.
Csak éppen a kertben már semmi sem volt egészen hétköznapi.
Hosszú asztal, csészék, sütemények és egy társaság, amelynek tagjai láthatóan nem ismerték a mértékletesség fogalmát. Középen pedig ott ült az Őrült Kalapos, aki pontosan olyan volt, amilyennek lennie kellett: játékos, kiszámíthatatlan és kissé bolond. Az ő világában a tea nem egyszerű ital volt, hanem ürügy arra, hogy a hétköznapokat egy kicsit felforgassa.
A Yaris Cross pedig tökéletesen illett ebbe a társaságba, hiszen ő sem szeret egyetlen szerepben maradni.
Kompakt méreteivel könnyedén mozog a városi utcákon, közben pedig okos térkihasználásával jóval többet kínál annál, mint amit kívülről sejtenénk. A praktikus csomagtérhez 40:20:40 arányban dönthető hátsó ülések társulnak, így mindig marad egy újabb lehetőség arra, hogy helyet találjunk annak, amit magunkkal vinnénk. Pont, mint Csodaországban: a dolgok néha kisebbek vagy nagyobbak lesznek attól függően, mire van szükségünk.
Az Őrült Kalapos mindeközben továbbra is a saját szabályai szerint játszott. Körbejárta az autót, mintha egy különös szerzetet mutatna be.
– Kicsi – mondta.
– De nem eléggé – tette hozzá azonnal.
– Praktikus – folytatta.
– De nem unalmas.
Aztán megkopogtatta az oldalát.
– És ha már egyszer Csodaországban járunk, miért ne változtathatnánk meg egy kicsit?
Talán ekkor tűnt fel először, hogy ez már nem egészen az a Yaris Cross, amelyet ismertem.
A 2026-os Yaris Cross ugyanis szintén kapott néhány új „szabályt”. Ez már a második faceliftelt változat, amely teljesen megújult orr-résszel, új LED-es fényszórókkal és nappali menetfénnyel, módosított oldalsó küszöbökkel és új keréktárcsákkal érkezik.
És ha valaki még több bolondságot szeretne, ott van a GR Sport. Egyedi GR Sport lökhárítóval és újrahangolt felfüggesztéssel lép be a történetbe, mintha a Kalapos egyszer csak úgy döntött volna, hogy a következő teadélutánra sportosabb öltözéket vesz fel.
Az asztal körül egy pillanatra minden elcsendesedett. Aztán valahol egy csésze csörrent. És az Őrült Kalapos eltűnt…
A PROTO Invention Factory régi ipari falai között a világ úgy festett, mintha valaki fogta volna a valóságot, összegyúrta volna egy kis képzelettel, majd elfelejtette volna visszaállítani az eredeti állapotába. A hely egykor tengeralattjáró-gyár volt, ma pedig találmányok, tudományos jelenségek és virtuális valóságok otthona.
Valahol ebben a furcsa világban természetesen ott volt a Cheshire Macska.
– Ki van ott?
Semmi válasz.
Csak egy vigyor jelent meg a levegőben.
– Jó reggelt – mondta a Cheshire-macska.
– Hol vagy?
– Attól függ. Te hol vagy?
Ez tipikusan olyan válasz volt, amelytől az ember egyáltalán nem lett okosabb. A macska lassan eltűnt, csak a mosolya maradt.
Aztán újra megjelent – ezúttal a Yaris Cross mellett.
– Szereted az egyszerű dolgokat?
– Igen.
– Kár. – mondta
A macska egyik legfontosabb tulajdonsága a leleményesség. Nem az a típus, aki minden helyzetre ugyanazt a választ adja. Inkább körülnéz, elmosolyodik, majd talál egy másik utat.
Pontosan ezt kezdtük felfedezni a Yaris Crossban is.
Tallinn utcáin nem kellett nagy autó ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyünk magunkkal. A kompakt méret városban kifejezetten jól jött, miközben a magas üléspozíció és a SUV-forma egészen más perspektívát adott.
Talán az új, letisztultabb kialakítás miatt. Talán a karosszéria színére fújt méhsejtrács lökháritó miatt. Talán azért, mert egy autó is tud olyan lenni, mint a Cheshire-macska: első pillantásra ismerős, de ha jobban megnézzük, mindig találunk rajta valami újat. És ekkor kezdtük sejteni, hogy Csodaországban semmi sem pontosan az, aminek elsőre látszik.
A macska eltűnésével együtt a játék is komolyabbra fordult. Megjelent a Királynő. Nem kérdezett, nem magyarázott, nem tárgyalt. A Királynő uralkodott.
A Szív Királynő nem az a fajta uralkodó, akivel érdemes vitába szállni. Türelmetlen, arrogáns, kiszámíthatatlan és meglehetősen hirtelen természetű – ráadásul pontosan tudja, hogy mindenki neki engedelmeskedik. Ha valami nem tetszik neki, annak könnyen fejvesztés lehet a következménye. Vele játszani pedig már önmagában is bátorságot kíván.
A NOA étteremnél azonban már egészen másfajta királyság várt ránk. A Tallinni-öbölre néző panoráma, a hatalmas üvegfelületek és a természetes anyagok között a Yaris Cross került a figyelem középpontjába. A város a háttérben, az autó előttünk, mi pedig valahol a kettő között.
És persze ott volt a Királynő legfontosabb fegyvere: a látvány.
A 2026-os Yaris Cross külseje kifinomultabb lett. Az új keréktárcsák mellett megjelent a két új szín, belül pedig platinaszínű díszítések, frissített ülések, hangulatvilágítás és vezeték nélküli töltő teszik modernebbé az utasteret. A Királynő végül leült, megigazította a koronáját, és ezúttal nem mondta azt, hogy „fejét venni”. Csodaországban ez már komoly elismerésnek számított.
Aztán valami megmozdult a távolban. Egy villanás. Egy fehér folt. Egy zsebóra.
A Fehér Nyúl volt az.
Pontosan olyan sietős, mint amilyennek mindig is ismertük. Izgatottan rohant egyik helyről a másikra, mintha attól tartana, hogy a világ nélküle indul tovább. Mi pedig utánaeredtünk. A nyomai a Kultuurikatel egykori erőművéhez vezettek, ahol a régi ipari falak között ma már nem elektromos áram, hanem ötletek és kreativitás termelik az energiát.
– Elkéstem! Elkéstem! Elkéstem!
– Várj! – kiáltottam utána. A Fehér Nyúl természetesen nem várt.
Az egykori erőmű 1913 és 1979 között szolgálta Tallinn energiaellátását, ma azonban kreatív központként ad otthont új gondolatoknak és kulturális eseményeknek. A régi ipari környezet és a modern technológia találkozása tökéletes díszlet lett ahhoz, hogy végre megértsük, miért éppen a Fehér Nyúl vezetett idáig.
Mert a Nyúl nemcsak siet, hanem Ő az, aki mozgásban tartja a történetet. És erre a Yaris Cross Hybrid 130 sem panaszkodhat.
A 1,5 literes hibrid hajtás 130 lóerőt és 185 Nm nyomatékot kínál, a 0–100 km/órás gyorsulás 10,7 másodperc. Közben a WLTP szerinti fogyasztás 4,4–5,1 l/100 km, a CO₂-kibocsátás pedig 100–116 g/km. Városban kompakt. Hosszabb úton kényelmes. Aki pedig szeretne, elsőkerék-hajtás mellett AWD-i összkerékhajtással is választhatja.
És ahogy a Fehér Nyúl egyre gyorsabban futott, egyszer csak eltűnt egy sötét nyílásban. Egy nyúlüregben. Mi pedig utána.
Azt hittük, a nyúlüreg végén majd újabb furcsaság vár ránk. Egy újabb talány, egy újabb szereplő. Ehelyett ott állt előttünk a Fehér Nyúl. És hirtelen összeállt a történet. Az Őrült Kalapos játékossága. A Cheshire-macska alkalmazkodóképessége. A Királynő kifinomultsága és határozottsága. A Fehér Nyúl állandó mozgása.
Négy teljesen különböző karakter. Pont, mint ahogyan a Yaris Cross is többféle szerepet képes betölteni. A 2026-os modell már 9 690 000 forinttól elérhető, az Active, Comfort, Style, Executive és GR Sport felszereltségi szinteken keresztül pedig egészen különböző arcait mutatja meg. A magánvásárlók számára ráadásul legalább 300 000 forintos készpénzes kedvezmény is elérhető.
Mi pedig végre rájöttünk, miért működött annyira jól ez az egész történet. Mert a Yaris Cross nemcsak elvitt minket egyik tallinni helyszínről a másikra. Ő volt az útitársunk Csodaországban.
Ahol a régi tengeralattjáró-gyárból találmányok születtek, az erőműből kreatív központ lett, az erdei faházból pedig őrült teadélután. Ahol egy macska eltűnhetett, a Királynő pedig bármikor megjelenhetett. És ahol végül egy Fehér Nyúl vezetett minket vissza oda, ahonnan az egész kaland elindult. A nyúlüreghez.
Talán Alice sem véletlenül követte. Néha egyszerűen megéri lemenni a nyúl üregébe. Különösen akkor, ha a túloldalán Csodaország – és egy új Yaris Cross – vár.
Egy Porsche 911-ben kezdődött minden Leon Baldinger számára az autók és a sportautók iránti rajongás…
Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…
A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…