Észak-Amerikában csak 4×4-eseket árultak belőle
Fél évvel később már világszerte elindult a Toyota Pickup kapcsolható összkerékhajtásos kivitelének értékesítése. Észak-Amerikában csak a 4×4-eseket forgalmazták, négyhengeres benzines és dízel szívómotorokkal. 1981-ben érkezett a 22R elnevezésű csúcsváltozat, ennek 2,4 literes benzinmotorja 97 lóerőt és 175 Nm nyomatékot adott le. Utóbbit dízelesen alacsony, 2800-as fordulatszámnál. Ez a rugalmasság terepen igencsak jól jött, akárcsak a tekintélyes hasmagasság, a két merev tengely, a laprugós felfüggesztés, és a kapcsolható felező. Ezt se hagyd ki: A járvány egyik nyertese lehet a nálunk szinte ismeretlen Toyota Chinook

A 22R motorral szerelt a képeken látható, 1981-es évjáratú, meseszép állapotban lévő Toyota Pickup is, amely nemrég teljes felújításon esett át. A karosszéria, a futómű, a motor és a motortér, valamint a belső tér is olyan állapotban van, mintha most gördült volna ki a gyárból. Nem tűnik túlzásnak, hogy az árverését szervező Mecum Auctions arra számít, hogy legalább 40-50 ezer dollárért kelhet el. Ez azt jelenti, hogy 12,5-15,6 millió forintot fog fizetni érte az új tulajdonosa.
A következő oldalon kiderül, hol találták meg ezt a hibátlan Toyota Pickup modellt és mitől olyan egyedi.

Kimi Räikkönen fia előtt már az F1-es ajtók is nyitva állnak
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág. A 2007-es Forma–1-es világbajnok, Kimi Räikkönen 11 éves fia, Robin Räikkönen ugyanis egyre komolyabb eredményeket

6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda, SEAT, CUPRA és Audi – egységesen, felár nélkül. A technológiai fejlesztéseknek, a gyártási pontosságnak és

Ezt csinálod minden reggel, de a kardiológusok szerint nem tesz jót a szívednek
an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még ki sem kászálódtál az ágyból, de már nyúlsz is a telefonodért. Egy gyors üzenetellenőrzés, néhány

