Észak-Amerikában csak 4×4-eseket árultak belőle
Fél évvel később már világszerte elindult a Toyota Pickup kapcsolható összkerékhajtásos kivitelének értékesítése. Észak-Amerikában csak a 4×4-eseket forgalmazták, négyhengeres benzines és dízel szívómotorokkal. 1981-ben érkezett a 22R elnevezésű csúcsváltozat, ennek 2,4 literes benzinmotorja 97 lóerőt és 175 Nm nyomatékot adott le. Utóbbit dízelesen alacsony, 2800-as fordulatszámnál. Ez a rugalmasság terepen igencsak jól jött, akárcsak a tekintélyes hasmagasság, a két merev tengely, a laprugós felfüggesztés, és a kapcsolható felező. Ezt se hagyd ki: A járvány egyik nyertese lehet a nálunk szinte ismeretlen Toyota Chinook

A 22R motorral szerelt a képeken látható, 1981-es évjáratú, meseszép állapotban lévő Toyota Pickup is, amely nemrég teljes felújításon esett át. A karosszéria, a futómű, a motor és a motortér, valamint a belső tér is olyan állapotban van, mintha most gördült volna ki a gyárból. Nem tűnik túlzásnak, hogy az árverését szervező Mecum Auctions arra számít, hogy legalább 40-50 ezer dollárért kelhet el. Ez azt jelenti, hogy 12,5-15,6 millió forintot fog fizetni érte az új tulajdonosa.
A következő oldalon kiderül, hol találták meg ezt a hibátlan Toyota Pickup modellt és mitől olyan egyedi.

Minden Audi megváltozik: ilyen lesz az új hűtőrács, amit senki nem tud majd kikerülni
Az Audi formatervezési vezetője bejelentette, hogy a márka minden jövőbeli modelljén megjelenik egy új vizuális elem. Az új hűtőrács a Concept C tanulmányautó vonalvezetéséből indul ki, és sejteti az Audi

A Lexus történelmének egyik ikonja a végéhez ér: 2026 után leköszön az LC
A Lexus bejelentette, hogy a Lexus LC 500 kupé és kabrió modell gyártása az idei év után lezárul. Ez a döntés hivatalos közlés szerint a 2026-os modellév végét jelenti. A

Történelmi fordulat: az elektromos autók először előzték meg a benzineseket Európában
Az európai autópiacon történelmi fordulat zajlik: 2025 decemberében először fordult elő, hogy a tisztán elektromos járművek (BEV-ek) eladásai meghaladták a hagyományos benzinmotoros autókét – ez mérföldkő a kontinens mobilitásában. Az

