Elon Musk bejelentése szerint a Tesla befejezi a Model S és a Model X gyártását. A kaliforniai Fremontban működő gyártósorokat ezután humanoid Optimus robotok készítésére alakítja át. A döntést a vállalat szerdai negyedéves gyorsjelentéséhez kapcsolódó konferenciahíváson erősítette meg a vezérigazgató.
Musk úgy fogalmazott, eljött az idő, hogy a Model S és X „méltó lezárással” vonuljon vissza. Aki még szeretne ilyen modellt vásárolni, annak most érdemes lépnie – tette hozzá. A két típus a Tesla legidősebb modelljei közé tartozik: a Model S 2012-ben, a Model X pedig három évvel később jelent meg, közvetlenül az eredeti Roadster után. Az elmúlt években a vállalat többször csökkentette az árakat, miközben a globális elektromosautó-piac versenye látványosan kiéleződött.
A Tesla weboldala szerint a Model S jelenleg nagyjából 95 ezer dollárról indul, míg a Model X ára körülbelül 100 ezer dollár. Ezzel szemben a cég eladásainak döntő részét már a jóval olcsóbb Model 3 és Model Y adja. Ez a két típus tavaly a Tesla 1,59 millió darabos kiszállításának 97 százalékát tette ki. A Model 3 ára jelenleg nagyjából 37 ezer dollárról indul, a Model Y pedig körülbelül 40 ezer dollárba kerül, ráadásul a Tesla nemrég még kedvezőbb árú változatokat is bemutatott.
A bejelentés időzítése nem véletlen. A Tesla most először számolt be éves szintű bevételcsökkenésről, az elmúlt négy negyedévből háromban visszaesett az értékesítés. Musk egyre látványosabban próbálja a figyelmet az elektromos autókról a jövő technológiáira terelni, így az önvezető rendszerekre és a humanoid robotokra, amelyek jelenleg még nem jelentenek érdemi üzletet a vállalat számára.
Az Optimus fejlesztése azonban kulcsszerepet kap a Tesla stratégiájában. A cél egy két lábon járó, mesterséges intelligenciával vezérelt robot, amely a gyári munkától egészen a háztartási feladatokig sokféle szerepet elláthat. A vállalat közlése szerint még ebben a negyedévben bemutatják az Optimus harmadik generációját, amely már az első, kifejezetten tömeggyártásra szánt változat lesz.
Musk elmondása szerint a Fremont-i üzemben a Model S és X gyártósorát egy évi egymillió darabos Optimus-kapacitású rendszer váltja fel. A robot teljesen új beszállítói láncra épül, így gyakorlatilag semmi sem kerül át az eddigi autógyártásból. A vezérigazgató szerint a létszámot is növelik az üzemben, miközben a kibocsátást jelentősen felfuttatják.
A döntés jól mutatja, hogy a Tesla számára az elektromos autók már nem feltétlenül a végcélt, hanem inkább az ugródeszkát jelentik egy radikálisan más jövő felé.
Forrás: CNBC
A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…
Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…
Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…
Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…
Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…
Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…