3,5 millió dolláros alapár, határ a csillagos ég

szuperjacht luxusjacht
(Fotó: Lamborghini)

A Tecnomar for Lamborghini 63 luxusjacht 63 láb (19,2 méter) hosszával és 24 tonnás súlyával nem mondható kisméretű hajónak, pedig kategóriája szerint még így is az ultra könnyű osztályba sorolható. A jacht sebességéért két darab MAN V-12-es motor felel. Ezek fejenként 2000 lóerőre képesek, ezáltal a hajó végsebessége 60 tengeri csomó, azaz 111 km/óra. A motorcsónak dizájnját egyébként az a Lamborghini Sián FKP 37 hibrid szuperautó adta, aminek LEGO változatáról már mi is beszámoltunk.

A luxusjacht egyéni igények szerint személyre szabható

A Lamborghini szuperhajó hivatalos ára egyelőre ismeretlen, de egyes források szerint, aki ilyet venne, annak nagyjából 3,5 millió dollárt (1 milliárd forint) kell kicsengetnie. Persze, ez csupán egy alapár, a tulajdonos a hajót lényegében tetőtől talpig saját igényeire szabhatja, így megbecsülhetetlen, hogy valójában mennyiért kelhet el egy ilyen jacht. A gyártás hamarosan elkezdődik, a szállítás 2021-ben várható. A szuperlimitált jachtból azonban jelképesen mindössze csupán 63 darabot fognak legyártani.

Forrás: Motor Authority, Top Speed, Lamborghini

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2