Vatta, nedves törlőkendő, folyékony halmazállapotú háztartási hulladék nem való a csatornába. Ideje megtanulni mi is az a csatornaillemtan.
Az új csomagolásban kapható poharas Magnum a nagyobb európai piacokon folyamatosan elérhetővé válik. Hazánkba várhatóan 2021 elején érkezik meg.
A hétköznapok során apró, de tudatos lépésekkel kézzelfoghatóan csökkenthetjük az egyszer használatos műanyagok miatt keletkező hulladékmennyiséget
A „prediktív érintés” nevű technológia mesterséges intelligencia segítségével képes előre megállapítani, hogy mit szeretnénk elérni az érintőképernyőn.
Győr környékén 10 éve kezdődött az Audi faültetés és erdőtelepítési program. Már több tízezer fát ültettek el Patkányospusztán és Ravazd…
A kecskeméti gyárban harmóniában megfér egymás mellett a gyárás és az élővilág, ezt pedig a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület…
Az élelmiszerpazarlás napjaink egyik legnagyobb globális, társadalmi és környezeti problémája. Pedig egy kis tudatossággal már mi magunk is sokat tehetünk.
Ha minden a terv szerint megy, a bécsi belváros autómentes övezetté nyilvánítása akár harminc százalékos mínusszal is járhat a forgalomra…
Az okosparkolás segít abban, hogy az autósok átlagosan 60%-kal kevesebb időt töltsenek parkolóhely-kereséssel.
Most, hogy újra engedélyezett a utazás, törekedjünk a fenntarthatóságra, cikkünkben utazási tippeket adunk ahhoz, hogyan válhat belőled is tudatos utazó.
A nyersanyagok beszerzésétől kezdve az alkalmazottak egészségén és biztonságán át, a fogyasztók hosszútávú érdekein keresztül, egészen a környezet iránt vállalt…
Az univerzális gumiabroncs-jelölés bővebben jeleníti meg a zajszint és a nedves tapadási képesség mellett az üzemanyaghatékonyság szempontjait is.