A TV2 legnépszerűbb énekes műsora megújul formában tér vissza! A Sztárban Sztár leszek 2021-es évadának zsűrijéhez Majka is csatlakozott, akit ezúttal egy új szerepkörben is megismerhetnek majd a tévénézők.
Bár a koronavírus-járvány miatt a Sztárban sztár leszek! második évada is nehéz helyzetbe került, most azonban már biztos, hogy a TV2 tehetségkutató műsora ősszel visszatér a képernyőre. Sőt, már azt is tudni, hogy kik lesznek a mentorcsapatban. Eszerint Pápai Joci mellett Tóth Gabi is visszatér, aki 2019-ben az első évad idején ment szülni , Bereczki Zoltán és Horváth Tomi helyére viszont érkezik Köllő Babett és Majka, írja a Promotions.hu.
Majka a Borsnak adott interjúban elmondta, hogy a Sztárban Sztár leszek! új évadában a tőle megszokott őszinteséggel fogja véleményezni a produkciókat, még ha ezzel össze is töri egy versenyző álmait. A rapper azt is elmondta, hogy örül az új, mentori feladatkörének is:
„Sosem dolgoztam mesterként még tehetségkutatóban, ezért nekem ez egy teljes új feladat lesz, eddig még nem pártfogoltam tehetségeket, sosem volt erre időm a saját projektjeim mellett, pedig mindig is érdekelt. Picit félek is tőle, mert az ilyen típusú műsorokban nagyon részrehajló tud lenni az ember, a saját versenyzőivel.”
Ezek a cikkeink is érdekelhetnek:
Sztárokból kerülhet ki az igazi túlélő! Ők a Survivor új évadának celeb játékosai
Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…
A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…
Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…
A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…
Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…
Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…