Szökés Kelet-Berlinből egy átalakított BMW Isettában

Írta:
Drive Me Baby

Baráti segítség

Isetta, a háború utáni Németország és a BMW sikertörténete

Amikor a Jacobi család elhatározta, hogy átszöknek, Klaus búcsút vett gyerekkori barátjától, Manfred Kostertől. Manfred nem akarta elhagyni otthonát, maradt a szovjet megszállási övezetben. 1962 novemberében Koster levelet kapott. Besorozták a Kelet-Német Nemzeti Néphadsereg katonájának, 1963 június 1-jén kell szolgálatra jelentkeznie. Koster számára ez volt a végső pont, pacifistaként el sem tudott képzelni rosszabbat, mint hogy az NDK katonája legyen. Elege lett a kelet-német elnyomásból és kilátástalanságból, ezért elhatározta, hogy disszidál. Eszébe jutott gyerekkori barátja, Klaus-Günter Jacobi, aki családjával már a túloldalon élt. Hátha van ölete, és segít neki megszökni az NDK-ból. Manfred felvette a kapcsolatot Klaus-szal, aki kitalálta, hogy a BMW Isettájával fogja megszöktetni őt.

„BMW Isetta, mint menekülő autó. a terv egyszerre volt briliáns és őrült” – emlékszik vissza Jacobi

A BMW Isetta a háború utáni Németország egyik legnagyobb sikertörténete, legalábbis Nyugati-Németországban mindenképpen. A háború utáni években a német lakosság mindössze két százaléka engedhette meg magának, hogy autót vegyen. Ám amikor a BMW 1955-ben bemutatta az Isettát, kedvező árának köszönhetően (átszámítva, mai áron kb. 500 ezer forint) a legtöbb német háztartás a kis buborékautóval rótta az utakat. A mesébe illő sztoriról itt olvashatsz: BMW Isetta – A buborékautó, amely meghódította a világot

A BMW Isetta nem csak kicsinek tűnik, az Isetta valóban nagyon kicsi volt, mindössze 140 cm széles és 230 cm hosszú. Így jogosan merülhet fel a kérdés: hogyan rejtőzhetett el benne egy 180 cm magas férfi úgy, hogy az autó hivatalosan kétüléses és még csomagtartója sincsen. Jacobinak erre is volt ötlete. Jacobi autószerelőnek tanult, és napi bejárása volt egy garázsba, ahol a munkatársai segítettek neki az Isetta átalakításában.

A szökéshez használt BMW Isetta átalakítása

A potyautas magzatpózban fért csak be az Isettába

„Egyetlen dolog érdekelt csak, hogy a barátomat kijuttassam onnan” – Klaus-Günter Jacobi

Jacobi és csapata így alakította át a kis autót.

    1. Az ülés mögötti tárolórekeszt eltávolították, majd visszahegesztették 10 cm-rel magasabb pozícióba. Így hely szabadult fel a további átalakításhoz és a potyautas szállításához.
    2. Az ülést és a pótkereket kivették, egy 50×50 cm-s nyílást fűrészeltek az utasteret és a motorteret elválasztó panelba, ez lett a potyautas szállítóbox bejárata.
    3. Ezt követően az autóból minden felesleges alkatrészt, így például a levegőtisztítót és a fűtést is eltávolították.
    4. A gyárilag 13 literes üzemanyagtartályt egy 2 literes tartályra cserélték, így teremtve minimális méretű rejtekhelyet egy ember számára.
    5. Az autó kiürített motorterébe így már bekerülhetett a csempészdoboz, amiben magzatpózban éppen csak elfért egy 180 cm magas ember.
    6. Végezetül a hátsó lökhárítóból le kellett vágni, hiszen az a plusz súlytól már a földet érte, ez pedig gyanút kelthetett volna a határőrökben.

    A BMW Isetta készen állt a nagy szökéshez. Már csak egy sofőr kellett.

A következő oldalon megtudhatod, hogyan sikerült a szöktetés.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével

A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…

2026. 10. 10.
  • Autóvilág

Ha a Porsche babakocsit tervez, abból nem hétköznapi családi járgány lesz

Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…

2026. 10. 10.
  • DMB Kisokos

Őszi utakra hangolva: mire figyeljünk, amikor a hidegebb hónapokban autóba ülünk?

Változatos színeivel és hűvösebb napjaival az ősz sokak kedvenc időszaka az évben. Az évszak azonban…

2026. 10. 09.
  • Autók

Mate Rimac szerint rossz irányba száguld Európa: nem nagyobb kijelző kell, hanem valódi luxus

Az európai autóipar komoly kihívásokkal küzd, miközben a kínai gyártók egyre gyorsabban zárkóznak fel, sőt…

2026. 10. 08.
  • Autók

Mostanra nőttem bele igazán – MINI Cooper Paul Smith Edition teszt

MINI Cooper Paul Smith Edition teszt, ezúttal kicsit másképp. Több mint húsz év vezetés és…

2026. 10. 08.
  • Beauty

A visszafelé öregedő generáció – Miért nem öregszenek a millenialok?

Ki ne adna szinte bármit azért, hogy örökké fiatal maradjon? Egy új TikTok-trend szerint az…

2026. 10. 08.