Bonbonos doboz vagy műtárgy? A Százszorszép története

Írta:
Kata

Sokunknak ismerős lehet gyerekkori emlékképként a ’70-es, ’80-as évek virágmintás bonbonos doboza. A jellegzetes, nyolcszögletű Stühmer Százszorszép doboz ott lapult a nagymamák komódjain, a bonbonok kifogytával legtöbbször varrókészletet vagy más személyes értékeket rejtett. A Stühmer Százszorszép azt a rendhagyó esetet példázza, amikor a csomagolás, bizonyos értelemben, túlmutat a termék belső tartalmán és örökéletűvé válik.

A Százszorszép ikonikus doboza

Online piactereken a mai napig lehet rá licitálni, sőt, egy nagy múltú porcelánmanufaktúrát is megihletett, így született meg egy azonos formájú és mintázatú, Stühmer logóval ellátott porcelán bonbonier. „A Százszorszép sikerének, egyediségének egyik kulcsa pont abban rejlik, hogy több mint egy évszázada ugyanazt a minőséget képviseli. Ebben nagy szerepe van a doboznak is, amely valójában kézműves alkotás: az összeállítását nem lehet gépesíteni. Nyomtatott szürkelemez az alapanyaga, amit műnyomó papírral vonunk be, mindezt kézzel végezzük, amely komoly hozzáadott értéket jelent” – mondja Szakál János, a csomagolástervezésért és kivitelezésért felelős Sz. Variáns Kft. ügyvezető-tulajdonosa.

Békebeli időket idéz

A Százszorszép legendája a monarchia idején született és napjainkig él: a klasszikus, 250 grammos kiszerelés ikonikus dobozából évente több tízezer darabot készít a cég. A Százszorszép doboz története évszázadokon, generációkon ível át. Az egykori polgári kultúra kelléktárában is jellegzetes darabként tündökölt, hiszen ebben az időszakban az esztétikus csomagolás a mindennapok díszleteként funkcionált. Nemcsak az ajándék, de a gyógyszerek, kozmetikumok esetében is kulcsszerepet kapott a szép borítás, legnagyobb kultuszra mégis az édességiparban tett szert.

Sissi és Ferenc József is rajongott a magyar bonbonokért

A Stühmer a 19. század végére Magyarországot csokinagyhatalommá emelte. Ferenc József Koronás Magyar érdemkereszttel méltatta a csokoládégyáros, Stühmer Frigyes tevékenységét, emellett az uralkodó mindenki által imádott felesége, Sissi rajongását is elnyerték a csokoládékülönlegességek, melyeknek csomagolása – különösen később, az 1920-as évektől – a magas minőség ígéretét váltotta valóra. Ekkor léptek elő ugyanis a Stühmer-csomagolások tervezőivé olyan jelentős iparművészek, mint Jeges Ernő, Szirmai Ili, Mallász Gitta és Lukáts Kató, a Stühmer Csokoládégyár pedig a magyar csomagolás élvonalába került.

A Százszorszép a történelemmel együtt alakult

A Százszorszép míves hazai dobozkülönlegessége – ínycsiklandó tartalmával együtt – a Kádár korszakban, az államosítást követően is a piacon maradt. A technológiai kötöttségekből adódóan meg kellett tartani a doboz formáját – ugyanazon gyártósoron készült a későbbiekben is, de a százszorszép minta metaforikus jelentésétől néhány évtizedre el kellett búcsúzni. A virág Szűz Mária könnyeit szimbolizálta, így végül Gábor Pál 1952-es tervezésű „csemegekosár” logója került a dobozra.

Egy ikon újjáéledése

A legendás bonbonos doboz jelenkori előállítója, a nyolcszoros Hungaropack díjas Sz. Variáns „kezei közül” több millió Stühmer-csomagolás kerül ki a hazai és a nemzetközi piacra. A két családi vállalkozás termékeny közös munkája 2007-ben indult. „Teljes az együttműködés köztünk. Már első perctől közösen végezzük a termékfejlesztést, sőt, sokszor az Sz. Variáns ajánlására indul el egy új terméken való gondolkodás”- mondja Csóll Péter, a Stühmer név újjáélesztője és jelenkori tulajdonosa. Ahogy a tradicionális márka többi terméke esetében, úgy a Százszorszép bonbon csomagolásának megújításában is felelősséget jelentett, hogy az alapértékek ne sérüljenek. A változás ez esetben egy régi érték visszaállítását jelentette: a márka 150 éves évfordulója alkalmából ugyanis a százszorszép motívum – több évtized elmúltával – visszakerült a dobozra a Stühmer grafikusa, Peternák Zoltán tervei nyomán.

Ez is érdekelhet:

Kata

Friss

  • Trend

Longevity: a hosszú és teljes élet titkát kutatta a Bosch és a Richter, meglepő eredményekre jutottak

Sokan és régóta keresik a longevity, vagyis a hosszú és egészséges élet titkát. A magyarországi…

2026. 09. 25.
  • Autók

Bővül a modellkínálat: már rendelhető az új, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály C 300 4MATIC electric modellváltozata

A vadonatúj, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály modellkínálata újabb változattal bővül: már rendelhető a C 300…

2026. 09. 25.
  • Autók

Elegancia, ami nem akar bizonyítani – Volvo XC60 használtteszt

Vannak tesztautók, amelyekről néhány nap után könnyű összefoglalni, mi tetszett bennük és mi kevésbé. Aztán…

2026. 09. 24.
  • Autóvilág

Új korszak a Mercedes-Benz kishaszonjárműveinél: elektromos VLE, digitális ökoszisztéma és a jövő Sprintere Hannoverben

A Mercedes-Benz Vans 130 éve dolgozik azon, hogy járműveivel és szolgáltatásaival minél hatékonyabban támogassa üzleti…

2026. 09. 24.
  • Egészség

Így használd az őszi gyógynövényeket a mindennapokban

5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…

2026. 09. 22.
  • Autók

Ablaktörlőcsere – Mikor kell újat venni? Mutatjuk!

Az autó ablaktörlője az egyik leggyakrabban cserélendő alkatrész. Ennek ellenére kevesen tudják, mikor érdemes újat…

2026. 09. 22.