Sophie Opel, az “Opel Mutter”

Sophie Opel a kezdetektől a cégnél dolgozott: könyvelt, tárgyalásokat folytatott, felelt a heti bérkifizetésekért, ügyelt a műhelyek tisztaságára, megszabta, kik lehetnek a vezetőség tagjai és a gyakornokok sorsát is szívén viselte. Ennek köszönhetően ragadt rá az „Opel Mutter”, vagyis az Opel anya becenév.

Mikor Adam Opel 1895-ben tífuszban elhunyt, 55 éves özvegye vette át a vállalat irányítását. Az Opel ekkor már kerékpárokat is gyártott és a párnak mind az öt gyereke a cégnél dolgozott. A német piac azonban túltelítődött, nem volt elég kereslet sem a varrógépekre, sem a biciklikre. Sophie Opel fiaival közösen ekkor lépett egy merészet és 1898-tól gépjárműgyártásba kezdtek az üzemben. Végül csak egy évvel később készült el az Opel első szabadalmaztatott járműve: a System Lutzmann. Ettől kezdve azonban nem volt megállás. Ez is érdekelhet: Opel Rocks-e: Az elektromos városi miniautó, amit már a 15 éves gyerek is vezethet 

Opel System-Lutzmann
Opel System-Lutzmann 1899 (Fotó: Wikimedia)

Tizenhárom évvel később az Opel fennállásának már az 50. évfordulóját ünnepelte, még mindig Sophie Opel vezetésével. 1912-re a vállalat Németország egyik vezető autógyártójává vált, és mintegy négyezer embert foglalkoztatott. Akkoriban évente több ezer jármű hagyta el a rüsselsheimi gyárat.

A következő oldalon kiderül, miért viselt különleges nyakláncot Sophie Opel.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3