Rózsaszínbe öltözött az abroncsgyár, a férfi dolgozók is a mellrák ellen kampányolnak

Írta:
Drive Me Baby

Szalagot tűztek és rózsaszínnel világították meg az épületet a dolgozók a Bridgestone tatabányai gyárában a mellrák elleni küzdelem hónapjában. Dicséretes, hogy a „B-Pink – A te egészséged, a mi törődésünk!” elnevezésű kampányban a cég több mint 1000 férfi munkatársa is részt vesz.

Szűrés, plakátok és előadások a Bridgestone tatabányai gyárában

Ingyenes szűrést és szakértői előadásokat szervez az abroncsgyár a 150 női dolgozónak, ezen kívül közös fotózásra hívták a munkatársakat és felmatricázták a főépületét a nők védelme érdekében.

Rózsaszínbe borult a főépület

A kampányból a férfiak sem maradnak ki: a cég több mint 1000 férfi munkatársa is fel szeretné hívni családtagjaik, kolléganőik és a környéken élők figyelmét az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedésre. A Bridgestone nagy hangsúlyt fektet az edukációra a betegség elleni küzdelem hónapjában. Többek között a betegséggel kapcsolatos tévhitekre hívja fel a figyelmet plakátok segítségével, illetve a hónap végén egy előadás keretében Halom Borbála, a Mellrákinfó Egyesület elnöke mesél majd a mellrákkal és a szűrővizsgálatokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról.

A férfiak sem maradnak ki a kampányból

5 millió eladott abroncs

A gyár társadalmi felelősségvállalásból indított kezdeményezései idén sem maradtak elismerés nélkül. Az év elején „Felelős Munkáltató” címet, majd pedig a nyár folyamán „Családbarát Munkahely” díjat is kapott a vállalat. Ünneplésre is volt alkalom a 25 éves cégnél: szeptemberben adták el Magyarországon az ötmilliomodik abroncsot. A magyar gumiabroncs piacon 10 százalékos részesedéssel bíró cég ma már több mint kétezerféle terméket kínál.

Előadásokkal és ingyenes szűréssel támogatják a dolgozókat

Az októberi mellrák elleni kampány évről évre egyre jobban megmozgatja a nemzetközi és a hazai cégeket. Változatos eszközökkel próbáljál fehívni a figyelmet az emlődaganatra, amely életkorra való tekintet nélkül veszélyezteti a nőket. Idén a Volvo például sztárokkal és egy exkluzív rózsaszín XC40-nel hívja fel a figyelmet a szűrés fontosságára. Az AVON egy különleges szelfikampánnyal, a Women’Secret pedig gyönyörű rózsaszín fehérneműkkel szállt be a mellrák elleni harcba.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Yaris Csodaországban – Ahol minden kanyar új történet

A legtöbb útnak  pontosan tudjuk az elejét és a végét. Elindulunk, megérkezünk, aztán hazamegyünk. És…

2026. 09. 05.
  • Teszt

Audi A6 e-hybrid quattro teszt: hétköznap villanyautó, hétvégén luxuslimuzin

Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…

2026. 09. 04.
  • Autók

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…

2026. 09. 04.
  • Hírek

Báránybőrbe bújt farkas – a Toyota Blade Master története

Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…

2026. 09. 03.
  • Autók

Céges mobilitás könnyedén – Seat Leon ST használtteszt

Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…

2026. 09. 02.
  • Autók

6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre

2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon.   Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…

2026. 09. 02.