A tarja sokak kedvence, nem véletlenül, hiszen azon húsok közé tartozik, amelyet szinte lehetetlen kiszárítani, szaftos és számtalan módon elkészíthető. Az alábbi tarjás receptek egyszerűek és gyorsan elkészíthetők, ez azonban ne tévesszen meg senkit, hiszen a végeredmény igazán ínycsiklandó. Íme 4 recept, amelyek akár éttermi fogásokként is megállnák a helyüket.
Rakott tarja karfiollal, kakukkfüves burgonyával és sajtos besamellel. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem a sütőtálba rétegezett finomságokkal az egyik legjobb dolog ami történhet, ha alaposan nyakon öntjük egy finom sajtos besamelmártással.
Hozzávalók:
4 személyre
Elkészítés:
1. A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük, majd bő, enyhén sós vízben roppanósra főzzük. (Túlfőzni nem szabad, hiszen még sülni is fog.) Mikor elkészült, leszűrjük.
2. Közben egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, és erős lángon, 2-2 perc alatt elősütjük a tarjaszeletek mindkét oldalát. Közben sózzuk, borsozzuk. Szélüket körben érdemes bevagdosni, hogy ne kunkorodjanak fel. Az elősütött húsokat tányérra szedjük pihenni.
3. A burgonyát meghámozzuk, felkarikázzuk, majd ugyanabba a serpenyőbe tesszük, amelyben a húst sütöttük. Lepirítjuk, majd egy egészen kevés vizet aláöntve félpuhára pároljuk. Sóval, borssal és kakukkfűvel fűszerezzük.
4. Egy másik serpenyőben megolvasztjuk a vajat. Rászórjuk a lisztet, lepirítjuk, majd fokozatosan felöntjük a tejjel. Kevergetve simára főzzük, mikor már sűrűsödik, hozzászórunk 5 dkg reszelt sajtot. Az átlagosnál sűrűbb besamelt készítsünk!
5. Összeállítjuk az ételt: egy nagyobb sütőtál aljába halmozzuk a burgonyát. Rátesszük a megpucolt, felkarikázott hagymát, erre kerülnek az elősütött tarjaszeletek. A húsra jönnek az előfőzött karfiolrózsák, majd az egészet meglocsoljuk a sajtos besamellel. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és alufólia alatt kb. 30 percet sütjük. Ezután villával ellenőrizzük, ha már majdnem puha, levesszük az alufóliát, rászórjuk a maradék sajtot, és további kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük. Aprított petrezselyemzölddel meghintve tálaljuk.
A következő receptért lapozz!
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…
an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…
A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…
Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…
Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…