Fokozatosan újraindul az olasz turizmus is

A presszókban, éttermekben a vendégek között egy, az asztalok között két méteres távolság betartását írják elő: ezért a tervek között szerepel, hogy az üzlethelyiség előtti járda vagy úttest részén további asztalokat helyezhetnek el, az esetleges parkolóhelyek megszüntetésével.

róma spanyol lépcsők
A rómaiak és a turisták egyik kedvenc találkozóhelye már rég nem nézett így ki (Fotó: Anastasia Dav/Pexels)

A strandokon legalább négy méteres távolságot javasolnak a napernyők között, előzetes helyfoglalással. A szabadstrandokra is csak meghatározott számú vendéget engednének be, ahogyan kötelező lesz a szájmaszk a hegyi kötélpályákon, a kabinos felvonók használatához pedig testhőmérséklet mérésére kerül sor. A gyakran kevés szobában több vendéget fogadó hegyi menedékházak sátrakat helyezhetnek udvarukra a vendégek közötti távolság betartására.

Tisztázásra vár a kijárási korlátozás oldásának ütemezése: május 4-től továbbra is csak indokolt esetben lehet mozogni, ugyanakkor engedélyezett lesz a szűk értelemben vett lakókörzettől való eltávolodás és a szabadtéri sportolás. Május 18-tól pedig a tartományok közötti mozgást is engedélyezik, ha ezt a járványgörbe addigi alakulása megerősíti. A déli tartományok viszont jelezték, hogy a gócpontnak számító északi tartományokból nem fogadnak érkezőket.

Olasz turizmus olasz tengerpart
Szigorú előírásokkal, de a strandok is újranyithatnak hamarosan (Fotó: Urban Sanden/Unsplash)

Nem csak Olaszország az egyetlen ország, amely a közeljövőben újraindul. Európában több nemzet is elkezdett a járvány tetőzése utáni időszakra összpontosítani. Budapesten és Magyarország legnépszerűbb turisztikai desztinációin is május végi, június eleji újraindítással számolnak. Amíg biztosat nem tudunk, addig fővárosunk imázsvideóban üzente a turistáknak, hogy Budapest mindenkit megvár. A magyar szállodák pedig arra buzdítják a vendégeiket, hogy előre lefoglalt szállásaikat ne mondják le, helyette inkább foglaljanak át. Akik így tesznek, azok még ajándékokban is részesülhetnek.

Forrás: MTI

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2