Egy ergonómus feladata olyan munkahelyek kialakításának támogatása, amely a munkatársak egészségének hosszú távú megőrzését szolgálja. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a motorgyártás területeit támogatom annak érdekében, hogy a lehető legergonomikusabb munkahelyeket hozzuk létre. Erre nem csak a már üzemelő gyártósorokon van szükség, hanem szerencsére projektfázisban is egyre nagyobb hangsúlyt kap az ergonómia.
Elsődleges szakmámat tekintve biomérnök vagyok, és először a kutatásban próbáltam elhelyezkedni. Néhány év elteltével azonban rájöttem, hogy a labor világa számomra egyhangú, inkább emberekkel szeretnék dolgozni, és valamilyen módon a munkájukat támogatni. Mivel Győrben nőttem fel, az Audi mindig is vonzott. Így miután az egyetemet elvégeztem és hazaköltöztem, kézenfekvő választás volt, hogy itt próbáljak meg elhelyezkedni, ami szerencsére sikerült is.
Magyarországon jelenleg nem lehet ergonómus végzettséget szerezni. Ezt a pozíciót többnyire orvosok, gyógytornászok, ipari mérnökök és munkavédelmi szakemberek töltik be. Én az utóbbi végzettséggel rendelkezem. A motorgyár termelésirányítási területén az ipari mérnökökkel dolgozom együtt, de minden említett szakterülettel szoros a munkakapcsolatom. Az ipari mérnökök és a munkavédelem kollégái túlnyomórészt férfiak, míg az orvosok és gyógytornászok esetében magasabb a nők aránya. Ha a konszern többi telephelyét is nézzük, nagyjából 70–30%-os az arány a férfiak javára.
Ez a legizgalmasabb az egészben: nincs két egyforma napom. A tevékenységeim nagyon szerteágazóak: egyik nap a munkatársakat oktatom, másnap sortervezési projekteken dolgozom és bejárásokon veszek részt, ezt követően pedig exoskeletonokat (munkavégzést segítő eszközöket) tesztelünk a gyártóterületeken. Akár tréninget tartok, akár megbeszélésen vagyok, vagy épp prezentálok egy témát, egy dolog közös mindegyik tevékenységben: azon dolgozom, hogy a munkatársak megismerjék az ergonómia fontosságát, és számukra a legoptimálisabb és ergonómiai szempontból legmegfelelőbb munkahelyeket hozzuk létre. Ezt a tudást a privát életükben is kamatoztathatják.
A gyártósorokon érzem magam igazán otthon. Az irodából nem lehet segíteni a területeknek és javítani a munkahelyek ergonómiáját. Ehhez szükség van folyamatos bejárásokra és jó kapcsolatra a munkatársakkal, hiszen ők dolgoznak az idejük legnagyobb részében az adott munkahelyen, ezért ők érzik igazán, milyen folyamatokon lehetne javítani. Emellett nagyon szeretek oktatást tartani a kollégáknak, amelyből kölcsönösen profitálunk: én megismertethetem velük az ergonómiával kapcsolatos tudnivalókat és a gyárspecifikus előírásokat, cserébe ők is beavatnak a saját területük folyamataiba, amit később a helyszínen is meg tudok vizsgálni.
Az interjú a következő oldalon folytatódik.
Az új Jeep Avenger már eddig is komoly karriert futott be Európában, most pedig egy…
Az Opel nem lassít a GSE-offenzívával: a Mokka GSE és a Corsa GSE után hamarosan…
A John Wick: 4. felvonás egyik legőrültebb autós jelenetében nem egy kaszkadőr ült Keanu Reeves…
Sydney Sweeney neve ma már szinte megkerülhetetlen Hollywoodban, az utóbbi években pedig egy egészen más…
Van az az autós születésnap, ahol tortát vágnak és van az, ahol egy 1995-ös Toyota…
Jackie Chan és a Mitsubishi kapcsolata már jóval a kétezres évek előtt elkezdődött. A színész…