Női pilóta teszteli az első e-SUV verseny abroncsait

Írta:
Drive Me Baby

Egy svéd női autóversenyző, Mikaela Åhlin-Kottulinsky teszteli az Extreme E sorozatban futó elektromos SUV-okra fejlesztett nagyteljesítményű gumiabroncsokat. A versenyen csak e-SUV prototípusok indulnak majd, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás globális hatásaira.

Jól megy az autóversenyzés a svéd nőknek

Mikaela az első női versenyző, aki futamgyőzelmet aratott a Skandináv Túrautó-világbajnokságon. Idén pedig a svéd PWR-csapat színeiben már a szezon első versenyén megszerezte a pole-pozíciót, a futamot pedig meg is nyerte. Úgy tűnik, a svéd nőknek nagyon jól megy az autóversenyzés. Ewy Rosqvist – aki nemrég ünnepelte 90. születésnapját – egyértelműen a rallyk koronázatlan királynője és szintén Svédország büszkesége.

Még csak 26 éves a svédek egyik legsikeresebb női autóversenyzője

Mikaela tehetsége vélhetően családi örökség. Nagyapja, Freddy Kottulinsky 1980-ban megnyerte a Párizs-Dakar ralit. Édesapja és édesanyja is rally versenyzett, sőt még az öccse is aktív rallys. A svéd autóversenyző nő 12 évesen már gokart versenyeken vett részt. A túraautózást 2011-ben kezdte, és rögtön a második helyen végzett az FIA Women in Motorsport egyik megmérettetésén. Innen már egyenes út vezetett a gyári csapatokhoz és a nagyobb versenyekhez.

E-suv és klímaváltozás

Mikaela megtiszteltetésnek érzi, hogy az úttörőnek számító Extreme E tesztpilótája lehet. „Ez egy fantasztikus projekt, nagyon örülök, hogy én is vezethetem ezt az e-SUV prototípust. Remélem, hogy a világ minden pontján sikerül felhívni a figyelmet a klímaváltozásra. Számomra ez elképesztően izgalmas utazás lesz, még mielőtt kezdetét venné a versenyszéria” – jegyezte meg a felkérés kapcsán a 26 éves női pilóta.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.
  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.
  • Autóvilág

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban

Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…

2026. 10. 11.
  • Autók

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével

A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…

2026. 10. 10.
  • Autóvilág

Ha a Porsche babakocsit tervez, abból nem hétköznapi családi járgány lesz

Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…

2026. 10. 10.