Negyvenszeresére nőtt az elektromos autó töltések száma

Írta:
Drive Me Baby

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai alapján az elektromos autó töltések száma meghaladta az 560 ezret tavaly, a töltőoszlopok száma pedig megközelítette az 1400-at.

E-töltések: 5,5 millió kWh energia

A hivatal tájékoztatása szerint az elektromos autó töltések száma csaknem negyvenszeresére nőtt. 2017-ben még alig haladta meg a 13 ezret, 2018-ban 160 ezer volt. A töltésre fordított energia hasonló ütemben emelkedett, 2017-ben 123 ezer kilowattóra (kWh) volt, 2018-ban meghaladta az 1,5 millió kWh-t, tavaly pedig alig maradt el az 5,5 milliótól.

Januárban bemutatták a Shell Recharge töltőpontot is, ez is hozzájárul az e-töltések számának növekedéséhez

A töltőoszlopok száma egy év alatt a duplájára, 672-ről 1362-re emelkedett. Tavaly év végén a legtöbb, 699 töltőoszlop a közép-magyarországi régióban üzemelt, ezt követte a közép-dunántúli régió 191, és a nyugat-dunántúli 126 töltőoszloppal. Mi is hírt adtunk többek között arról, hogy a belvárosi pontok mellett számos töltő nyílt meg bevásárlóközpontok parkolójában. Sőt, a Mátrában is találunk már e-töltőt, valamint a Tesla is átadta első Supercharger töltőállomását. Ezek mellé a benzinkutak is beálltak a sorba: legutóbb a Shell jelentette be, hogy megnyitja az első elektromos gyorstöltő állomást Magyarországon.

16 800 járműnek van zöld rendszáma

Az elektromos autók töltését szolgáló nyilvános töltőállomások üzemeltetését a MEKH által kiadott engedély alapján lehet végezni. Ide tartoznak például a közterületen, a közintézmények ügyfélparkolóiban, az üzemanyagtöltő-állomásokon vagy a nyilvános parkolókban lévő töltőberendezések. A lakossági fogyasztók esetében a saját berendezésen keresztül történő töltés nem engedélyköteles. Magyarországon csaknem 16 800 jármű rendelkezik zöld rendszámmal. A tisztán elektromos meghajtásúak száma meghaladja a 6500-at. A 2018 év végi adatokhoz képest a növekedés közel 75 százalékos, akkor 9560 zöld rendszámú autó volt bejegyezve.

Elektromos autót töltenek Nyíregyházán az ALDI és az E.ON országos töltőpont hálózatának egyik állomásán

Nemrég a magyar kormány támogatásával 249 elektromos autót vásárolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a hazai kórházak számára. A középkategóriás elektromos autók működtetéséhez szükséges 135 töltőállomás kialakítása már folyamatban van.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Maserati kínai kézbe kerülhet? A BYD már európai gyárakat és legendás márkákat figyel

A kínai BYD már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak elektromos autókat gyártson. A vállalat…

2026. 05. 21.
  • Autók

Opel Mokka GSE Rally: brutális erővel érkezik az elektromos rali új királya

Az elektromos rali eddig sem volt unalmas, de az Opel és az ADAC most új…

2026. 05. 21.
  • Autók

Éjszakázás indul: sprinthétvégével tér vissza a Forma–1 Kanadában

Alig ért véget a 24 órás Nürburgring, három hét szünet után újra felbőgnek a motorok,…

2026. 05. 20.
  • Hírek

Gyorshajtunk és gyarkan álmosan vagy telefonozva vezetünk

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 20.
  • Celeb

Zene, terápia, szabadság négy keréken: Péter Szabó Szilvi a volánnál

Péter Szabó Szilviről mindenki tudja, hogy az éneklés és a zene az élete középpontjában áll.…

2026. 05. 20.
  • Beauty

A polctól a forrásig – új szintre lép az átlátható vásárlás

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 19.