Nincs lehetetlen! Nathalie McGloin kerekesszékben és Porsche Caymannal uralja a versenypályát

Írta:
Drive Me Baby

Versenyzés közben Nathalie McGloin éppen olyan, mint bármelyik sporttársa, a versenyautón kívül azonban Nathalie története egyáltalán nem mindennapi. A brit versenyzőnek ugyanis tinédzserként egy autóbalesetben tört el a gerince, azóta kerekesszékhez van kötve. A mozgássérült autóversenyző azonban teljes életet él és férfiak ellen versenyez speciálisan kialakított Porsche Cayman versenyautójával.

Nathalie McGloin célja, hogy ne ő legyen az egyetlen

2015-ben Nathalie volt az első és máig egyetlen gerincsérült, tetraplégiával (mind a négy végtag részleges vagy teljes bénulása) diagnosztizált női sportoló, aki megszerezte a profi autóversenyzéshez szükséges összes engedélyt. Az autóversenyző azóta sikert sikerre halmoz, és egyenesen a sors iróniájának tekinti, hogy míg egy közúti baleset egy életre megfosztotta a mozgás szabadságától, addig az autósport mindezt visszaadta neki.

„Versenyzés közben a kerekesszék a boxutcában marad. Amikor felállok a rajtrácsra, fejemen a sisakkal senki meg nem mondaná, hogy nő vagyok vagy, hogy gerincsérülésem van. Csak egy vagyok a pilóták közül. És ez így van rendjén.”

Jean Todt fontos feladattal látta el. (Fotó: Nathalie McGloin/Facebook)

A mozgássérült autóversenyző Jean Todt FIA elnök felkérésére 2017 óta az FIA Mozgássérültségi és Akadálymentesítési bizottság elnöki posztját is betölti. Nathalie hangsúlyozza, hogy Jean a kezdettől fogva egyértelművé tette számára, hogy ez a pozíció nemcsak egy nagyvonalú gesztus, hanem eltökélt szándéka, hogy a mozgássérültek helyzete javuljon a sportban.A bizottság elnökeként Nathalie első teendői között a törvényhozó hatalmat modernizálta, aminek célja, hogy a mozgássérültek is versenyezhessenek, anélkül, hogy ennek a biztonságuk látná a kárát. „Olyan módokat kerestünk, amelyekkel több embert sarkallhatunk arra, hogy ott legyenek a sportban, például azzal, hogy a mozgássérülteknek is hozzáférést biztosítunk a legmagasabb szintű felszerelésekhez, így garantálva a biztonságos versenyzésüket.”

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • DMB Kisokos

Többet árt, mint használ: gyakori autómosási hibák, amiket jobb elkerülni

A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…

2026. 04. 09.
  • Autók

„Fly like a G6” – XPENG G6 Performance teszt

Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…

2026. 04. 08.
  • Egészség

Miért golfozzanak a nők? 9 meggyőző ok, amiért érdemes beiktatni a heti tee-time-ot

Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…

2026. 04. 07.
  • Egyéb

Újjászületik a Freelander: magyar szemmel is izgalmas lehet az új prémium SUV-offenzíva

Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…

2026. 04. 07.
  • Autók

Magyar páros az európai mezőnyben: új szintre lép Német és Németh az ERC-ben

Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…

2026. 04. 07.
  • Motor

Aszfalt lady terepen – amikor a GS Adventure új világot nyit

Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…

2026. 04. 03.