Évről-évre egyre több kisiskolás karácsonyi kívánságlistáján szerepel a saját mobiltelefon, a szülőkben pedig sok dilemma merülhet fel, főleg az első kiválasztásakor, legyen szó a telefon méretéről, értékéről vagy akár a megfelelő életkorról. Hogyan válasszunk mobilt gyereknek? Koren Balázs, a Telenor Hipersuli programjának szakértője – gyakorló apuka – összegyűjtötte a legfontosabb szempontokat, amiket az első telefon választásakor érdemes szülőként figyelembe vennünk.
Könnyen előfordulhat, hogy a készülék kiválasztásakor nem egyezik az elképzelésünk a gyerekekével, hiszen ők jellemzően a legdivatosabb okostelefonról álmodoznak. Ezek tudását azonban többnyire nem is tudnák kihasználni. Arról nem is beszélve, hogy jellemzően fontos szempont a költséghatékonyság. A belépő szintű készülékek a gyerek számára bőven hozzák a szükséges képességeket, és kisebb a kár, ha elvesztik vagy leejtik azt. Hogy elkerüljük a csalódást, beszéljük át először közösen a telefonvásárlás részleteit. Készüljünk fel rá, hogy racionális érveinket érzelmi alapú érvekkel kell ütköztetnünk. Jó kiindulópont az egyezségre, ha megszabunk egy költségkeretet, amin belül megnézhetjük a lehetséges mobilokat, felmérve a képességeiket, funkciókat és a preferenciákat. Ha álmai telefonja kicsivel többe kerül, mint a meghatározott keretet, és gyermekünk rendelkezik zsebpénzzel, felajánlhatjuk, hogy abból kipótolhatja az árát.
Az eszköz kiválasztásakor nézzük meg jól a kijelzőjét, hiszen gyermekünk ezt a felületet fogja figyelni – ha digitális oktatáshoz is használja, akár naponta több órán keresztül. Vegyük a kezünkbe, és próbáljuk ki. Elég nagy a képernyő? Jó azt nézni? Nem vibrál? Szép a felbontása? A telefon kialakítása szempontjából hasznos a nagy tárhely az appoknak, fotóknak és videóknak, és a jó kamera. Illetve előny lehet a 3,5″ „jack” aljzat – így könnyen találunk hozzá fülhallgatót. Méret szempontjából kisiskolás kezébe inkább a kompakt telefon illik: könnyebben megfogható és használható, kisebb eséllyel ejti el. A kamaszoknak már az előlapi kamera jó képminősége is fontos lehet. Illetve az online oktatáshoz hasznos a megbízható, jó hangszóró és mikrofon – ezeket a szempontokat sem árt figyelembe venni a telefonvásárlás során.
További tippeket a tuti telefon kiválasztásához a követező oldalon találsz.
Oldal: 1 2
Szeretem, amikor egy cikk megírása nem izzadságszagú. A ŠKODA Enyaqról ugyanis nagyon könnyű jót írni.…
Elkezdődött az idei cyclocross szezon, amit már nagyon vártunk! Ezt a sportot lehet nagyon szeretni,…
Ötvenéves a GTI, a Volkswagen pedig elektromos kisautóval ünnepel. Elindult az ID. Polo GTI előértékesítése:…
Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…
A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…
Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…