Az Opel nem várja meg, amíg a rajtrácson mindenki megismeri a nevét: már a Formula E-be való belépése előtt világossá tette, hogy komoly tervei vannak. A 2026/27-es szezonban ugyanis nem kisebb név ül majd az Opel GSE Formula E versenyautójába, mint Mitch Evans, a sorozat történetének eddigi legeredményesebb futamgyőztese.
A 32 éves új-zélandi pilóta eddig 16 Formula E-futamot nyert, és tíz évnyi tapasztalattal érkezik az új Opel-csapathoz. Evans mellé a mindössze 22 éves, a Formula E-ben újoncnak számító Théo Pourchaire csatlakozik. Az összeállítás papíron legalábbis meglehetősen izgalmas: egy tapasztalt élversenyző és egy feltörekvő tehetség próbálhatja meg rögtön az élmezőnybe repíteni az új alakulatot.
Úgy tűnik, az Opel számára Mitch Evans nem egyszerűen egy lehetőség volt a sok közül. A csapat vezetése már a projekt kezdetétől őt szerette volna megszerezni. „Összeállt az álomcsapat, hiszen már a kezdetektől Evans volt a legmegfelelőbb jelölt számunkra” – mondta Jörg Schrott, az Opel Motorsport és a csapat vezetője. Szerinte Evans céltudatossága és elkötelezettsége komoly segítséget jelenthet az egész projekt számára.
Schrott azt is kiemelte, hogy nemcsak versenyzőként ismerték meg Evanst. A pályán kívül is találkoztak vele, és meggyőződtek arról, hogy emberileg is jól illik a csapatba. Ráadásul tíz év után egy másik gyártóval dolgozva Evans maga is új kihívást keresett. Az Opel és az új-zélandi versenyző tehát nagyjából ugyanazt kereste: egy új kezdetet. A cél pedig egyértelmű – az Opel GSE Formula E csapatának az élmezőnybe kell kerülnie.
Mitch Evans sem titkolja, hogy számára komoly fordulópontot jelent az Opelhez igazolás. A versenyző büszke arra, hogy az Opel gyári csapatának tagja lehet, és úgy tekint a közös projektre, mint a Formula E következő fejezetének egyik izgalmas kezdetére. Tíz év után vált márkát, és szerinte a GEN4-es versenyautók érkezése éppen megfelelő pillanat egy teljesen új kihíváshoz.
Evans első benyomásai alapján az Opel csapata lendületes és elszánt. És úgy tűnik, nem azért érkezett, hogy egyszerűen csak körözgessen a pályán. A cél ugyanis a győzelem.
Ez nem is különösebben meglepő annak fényében, hogy Evans számára továbbra is a világbajnoki cím megszerzése a legfontosabb cél. A londoni szezonzárón ugyan hajszállal lemaradt pályafutása első Formula E-világbajnoki címéről, de teljesítményével ismét megmutatta, miért tartják a sorozat egyik legjobb versenyzőjének. Most egy teljesen új csapattal próbálkozik.
„A siker egyáltalán nem magától értetődő, de éppen ez az izgalmas és vonzó ebben” – fogalmazott Evans, aki tíz évnyi Formula E-tapasztalatával a háta mögött abban bízik, hogy Pourchaire-rel és az Opellel együtt a bajnokság élvonalában lehetnek.
Az Opel számára a Formula E nem önmagában álló motorsportprojekt. A sorozat fontos szerepet kap a márka elektromos GSE modelljeinek népszerűsítésében is.
Evans már a Corsa GSE2 nemzetközi sajtóbemutatóján is először jelent meg nyilvánosan Opel-versenyzőként. Nem véletlenül: az Opel szeretné megmutatni, hogy a versenypályán megszerzett tapasztalatoknak van helyük a sorozatgyártású elektromos modellekben is.
Ebben pedig a Formula E igencsak jó kirakat lehet. A márka jelenleg a Mokka GSE-vel van jelen az elektromos sportos modellek piacán, hamarosan pedig érkezik a Corsa GSE is. Utóbbit októberben, a Párizsi Autószalonon láthatja először a nagyközönség. A recept tehát adott: versenyautó a pályán, GSE modellek az utcán, a kettő között pedig egyre szorosabb kapcsolat.
Az Opel idén májusban jelentette be az Opel GSE Formula E csapat megalakulását, majd Le Castellet-ben már az új versenyautó prototípusát, az Opel GSE 27FE-t is megmutatta. Mostanra a pilótafelállás is összeállt. Mitch Evans és Théo Pourchaire mellett Sophia Flörsch is csatlakozik a projekthez, teszt- és fejlesztési versenyzőként segítve az alakulat munkáját.
A következő fontos állomás már nincs messze. Az Opel ősszel, a Párizsi Autószalonon mutatja be a 2026/27-es szezonra készülő versenyautó végleges változatát. A bemutatóra október 12-én kerül sor, ahol Evans és Pourchaire is ott lesz a csapat új gépe mellett.
Az Opel tehát még el sem indult hivatalosan a Formula E-ben, de már most egyértelművé tette: nem statisztaszerepre készül. Egy 16-szoros futamgyőztest, egy fiatal tehetséget és egy tapasztalt tesztpilótát állított egy csapatba, mögéjük pedig egy teljesen új elektromos versenyprojektet épített.
Hogy ebből valóban futamgyőzelmek és világbajnoki cím lesz-e, arra még várni kell. Egy dolog azonban már most biztos: az Opel Formula E-s belépője jóval izgalmasabbnak ígérkezik annál, mint amit egy egyszerű újonc csapattól várnánk.
Hollandiában hamarosan jóval nehezebb lesz „észrevétlenül” szabálytalankodni az utakon. Az ország ugyanis alaposan kibővíti az…
Egy Porsche 911-ben kezdődött minden Leon Baldinger számára az autók és a sportautók iránti rajongás…
A legtöbb útnak pontosan tudjuk az elejét és a végét. Elindulunk, megérkezünk, aztán hazamegyünk. És…
Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…
A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…